2012. október 16., kedd
Törzshely
Ötlet
Mindig elképedek itt, hogy milyen aprónak tűnő dolgokkal teszik élhetőbbé a várost, vagy az életet errefelé. Most például a Friedrichstrasse pályaudvarában, belül, középen, ahol mindenki átvág a vágányt keresve, vagy hogy egyen valamit, kiállítottak egy kivonatot a Word Press Photo képeiből.
Nagyon díjazom ezt az ötletet. Nem kell drága múzeumi belépőt venni,
hazafelé menet is meg lehet nézni a képeket, nem kell külön programot
szervezni ezért, de ha igen, akkor még az is jól sülhet el.

Interjú
Interjút adtam ma a Berlin-Brandenburgi InfoRádiónak. Ja, nemcsak én,
hanem az egész csoport. És az is az igazsághoz tartozik, hogy interjúnak
sem lehet nevezni azt, amit alakítottunk. A riporternő mindenkit
végigjárt az órán, és azt kellett elmondani, hogy hogy hívják, honnan
jött, miért van Berlinben stb. Utána belehallgatott az órába, beszélt a
tanárnővel, és igyekezett felvenni egy-egy feladatot. De pont iszonyú
nehéz téma volt soron, a munkakeresés, és az ehhez kapcsolódó szavak.
Szóval, amikor odament valakihez, hogy többet megtudjon, nem járt valami
jól. A szünetben meginterjúvolta a tanárnőt is. Azt mondta, hogy a
hangulatra kíváncsi. Egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor lesz ez a
felvétel adásban. Majd e-mailban megírja a tanárnőnek, ezt ígérte.
Amúgy olyannak tűnt, mint az otthoni újságírók, nem volt valami jól
öltözött, de kedves volt. Biztos nem kereshet sokat, ahogy a tanárnő
sem. Utóbbi tegnap elmesélte, hogy milyen ez a népfőiskolás állás, ahol ő nem alkalmazott, hanem valamiféle önfoglalkoztató, ha beteg,
vagy ha szünet van, nem fizetnek. Mondta, hogy a kormány a külföldiek
integrálására szánt pénzt folyton emeli, de az ezzel foglalkozó
tanárokét soha. Elég bicskanyitogató lehet ez, amúgy. A munkanélküli
külföldieket támogatják, de a saját tanáraikat nem. (Hozzátette azt is, hogy szerencsére neki van egy másik állása, egy kis rádiónál újságíró, és azok fizetik utána a biztosításokat.) A spanyol fiúval
battyogtam ma egy kicsit hazafelé, mondta, hogy csak addig lesz Berlinben, amíg a
nyelvet meg nem tanulja, mert ugye, itt nincs munka, kénytelen lesz egy
másik német városba költözni. Amúgy nem tervezi, hogy Németországban
marad, szeretne hazamenni, de ott ugye, nincs munka. Mondta, hogy
rengeteg itt a spanyol, de nem sokat mozog velük, mert folyton buliznak,
őt pedig más érdekli, például a sport. Ja, és még arról, hogy nagyon
érdekesek errefelé az emberek. Tegnap egy idősebb férfi addig üvöltözött
a Lidl-ben, hogy nyissanak már ki még egy pénztárt, mert borzalmas,
amiért várni kell - amúgy kb. 3 ember állt előtte, közte én -, hogy szó
nélkül kinyitották. Ma pedig egy pasi úgy kapaszkodott az uszodában a
medencébe, hogy nem bírtam miatta bemenni abba sávba (ahol egyébként a legkevesebben voltak), percekig vártam, hogy elindul,
vagy félrehúzódik. De egyik sem. Rám nézett, és azt mondta, elnézést,
önnek muszáj lezuhanyoznia. Mármint a medencébe lépés előtt. Mondom
neki, ok. És bemásztam a vízbe. Erre ő totál kiakadt. Hát, így jártam.
2012. október 11., csütörtök
Fényünnep
Úgy látszik, hogy itt mindig szórakoztatják valamivel a nagyérdeműt. Épp csak vége lett a berlini Oktoberfestnek, majd az újraegyesülési ünnepeknek, már itt is volt tegnap a Fényünnep. Az, amikor este a középületekre különféle képeket vetítenek ki. Egész estes program, ha az ember végig akarja járni a helyszíneket. Ami látványos volt: megcsappant a turisták száma. Hát, bizony, az októberi Berlin minden, csak nem barátságos. Felhő, hideg, szél, eső - ezek váltakoznak és különféle kombinációkat adnak elő.
2012. október 10., szerda
Lipcse
Kedden délután szombati hangulat volt Lipcsében. Ebbe a volt keletnémet városba ICE-vel mentünk. Az ICE (Iner-City Express) elég drága, ez az egy és negyedórás út volt oda-vissza 90 euró, ennek ellenére délután egykor csurig volt a vonat. Igaz, hogy a német vasút folyton kínál valami kedvezményt, tehát a helyiek ennél jóval kevesebbért utazgatnak. Itt is - mint mindenhol nappal - főleg a nyugdíjasok nyomultak. Ha az ember még 4 euróért vesz helyjegyet, akkor tuti helye van, ha nem vesz, akkor vadássza a szabad helyeket, amik fölött ezt jelzik is. Szerencsére Lipcsében szép idő volt, azaz nem esett az eső. Tisztára szombati hangulat volt, tele volt a piac, mindenhol sétálók, napfürdőzők, és tömegek a divatos üzletekben. Ami már elsőre feltűnt: a hiper-szuperül felújított, plázává alakított vasútállomás kávézói nyugdíjasokkal voltak tele. Totál el van öregedve Németország, talán csak itt Berlinben, a mi kerületünkben van ez a gyerekboom. (Egy ma reggeli tévéműsorban például a riporter egy városban a fiatalokat kereste. Megkérdezte a mindenfelé kávézó, sétáló nyugdíjasokat, hogy hol lehet találni fiatalokat, de iszonyú nagy munkával csupán a sportpályán lelt néhány focistát, de az ő edzőjük is elég rozoga volt.) Mindenesetre a nyugdíjasok nagyon jó fogyasztói csoport errefelé, esznek, isznak, vásárolnak. Nem tudni, hogy Lipcsében is vajon őszi szünet volt-e, de úgy tűnt, mert akár merre mentünk, különféle ingyen programokkal szórakoztatják a nagyérdeműt, egyik templomban még orgonajátékot is lehetett hallgatni. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy tegnap volt a békés kelet-németországi forradalomra emlékező Fényünnep. Ezen pedig Mo. volt a díszvendég. Hát, ez a része érdekes volt. Amíg egy miniszter (B. Z.) egy fórumon vett részt, addig egy ellenzékinek számító, Berlinben élő író (D. Gy.) tartotta a szokásos ünnepi beszédet. Majd a miniszter este megnyitotta a városi ünnepeket, ahol pedig a polgármester beszélt arról, hogy két magyar újságíró a templomban kiosztott egy tiltakozó levelet. A lipcseiek egyébként elmennének magyar embereknek is, csak kicsit jobban öltözöttek. A város szimpatikus volt, nem volt olyan fellengzős, mint Berlin, és nem találkoztunk lépten-nyomon hipszterekkel, mint itt.






2012. október 8., hétfő
Ingyencirkusz
A berliniek egyébként úgy tűnik, ahogy nálunk is, imádják az ingyencirkuszt, mint amilyen a szerdai volt. A legtöbb rendezvényre, nem tudni miért, de megérkezik egy óriáskerék. Ez a biztos pont. Ja, és a sör, a kolbász, a perec, és a bolhapiacszerű kirakódóvásár.
Ősz
Az ősz viharral robbant be Berlinbe, kedden még "parkbanheverős"
vénasszonyok nyara volt, a szombati vihar után pedig már reggel szinte
téli hideg, nappal pedig 13-14 fok. Az időjárás ellenére, bár a
turistaáradat egy kissé leapadt, nem szűnt meg. Jöttek-mentek a
turisztok, és még a nyitott, városnéző hajókkal is nyomultak tovább. Bár
az eső nem kedvezett a kinti programoknak, azért sikerült felfedezni a
Stadt der Vielfalt (A sokszínűség városa) című szabadtéri
kiállítást a város közepén, az evangélikus katedrálissal szemben fekvő
Schlossplatzon. Ahogy M. mesélte: itt felfestették a Balatonnál bő
másfélszer nagyobb
alapterületű város 1:775 arányú térképét, ezen hatalmas, színes
gombostűkkel
jelöltek meg olyan helyeket, amelyek leginkább kifejezik Berlin
sokszínűségét és
szabadságát. A B - azaz Bildung, vagyis képzés, oktatás, művelődés -
jelzésű
gombostűk egyike például azt a helyet mutatja, ahol megalapították az
első
modern, polgári iskolát. Ez az 1689 óta működő úgynevezett francia
gimnázium,
amelyet I. Frigyes porosz király hozott létre a Franciaországból vallási
okokból
Berlinbe menekült hugenották - reformátusok - gyermekeinek
taníttatására.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)