Interjú

 Interjút adtam ma a Berlin-Brandenburgi InfoRádiónak. Ja, nemcsak én, hanem az egész csoport. És az is az igazsághoz tartozik, hogy interjúnak sem lehet nevezni azt, amit alakítottunk. A riporternő mindenkit végigjárt az órán, és azt kellett elmondani, hogy hogy hívják, honnan jött, miért van Berlinben stb. Utána belehallgatott az órába, beszélt a tanárnővel, és igyekezett felvenni egy-egy feladatot. De pont iszonyú nehéz téma volt soron, a munkakeresés, és az ehhez kapcsolódó szavak. Szóval, amikor odament valakihez, hogy többet megtudjon, nem járt valami jól. A szünetben meginterjúvolta a tanárnőt is. Azt mondta, hogy a hangulatra kíváncsi. Egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor lesz ez a felvétel adásban. Majd e-mailban megírja a tanárnőnek, ezt ígérte. Amúgy olyannak tűnt, mint az otthoni újságírók, nem volt valami jól öltözött, de kedves volt. Biztos nem kereshet sokat, ahogy a tanárnő sem. Utóbbi tegnap elmesélte, hogy milyen ez a népfőiskolás állás, ahol ő nem alkalmazott, hanem valamiféle önfoglalkoztató, ha beteg, vagy ha szünet van, nem fizetnek. Mondta, hogy a kormány a külföldiek integrálására szánt pénzt folyton emeli, de az ezzel foglalkozó tanárokét soha. Elég bicskanyitogató lehet ez, amúgy. A munkanélküli külföldieket támogatják, de a saját tanáraikat nem. (Hozzátette azt is, hogy szerencsére neki van egy másik állása, egy kis rádiónál újságíró, és azok fizetik utána a biztosításokat.) A spanyol fiúval battyogtam ma egy kicsit hazafelé, mondta, hogy csak addig lesz Berlinben, amíg a nyelvet meg nem tanulja, mert ugye, itt nincs munka, kénytelen lesz egy másik német városba költözni. Amúgy nem tervezi, hogy Németországban marad, szeretne hazamenni, de ott ugye, nincs munka. Mondta, hogy rengeteg itt a spanyol, de nem sokat mozog velük, mert folyton buliznak, őt pedig más érdekli, például a sport. Ja, és még arról, hogy nagyon érdekesek errefelé az emberek. Tegnap egy idősebb férfi addig üvöltözött a Lidl-ben, hogy nyissanak már ki még egy pénztárt, mert borzalmas, amiért várni kell - amúgy kb. 3 ember állt előtte, közte én -, hogy szó nélkül kinyitották. Ma pedig egy pasi úgy kapaszkodott az uszodában a medencébe, hogy nem bírtam miatta bemenni abba sávba (ahol egyébként a legkevesebben voltak), percekig vártam, hogy elindul, vagy félrehúzódik. De egyik sem. Rám nézett, és azt mondta, elnézést, önnek muszáj lezuhanyoznia. Mármint a medencébe lépés előtt. Mondom neki, ok. És bemásztam a vízbe. Erre ő totál kiakadt. Hát, így jártam.