Elköltöztünk

Technikai okok miatt új blogot kellett nyitnunk. Csak egy egyessel tér el ettől. Ide már sajnos nem lehetett több képet feltölteni, kép nélkül meg nem ér semmit az egész.
Itt az új cím: http://em-berlin1.blogspot.de/

Búcsúzkodás

Újabb búcsúzkodás volt ma a népfőiskolán, ma a másik tanárnőtől, Brittától köszönt el a csoport. Be kellett látnom, hogy igaza volt a többieknek, amikor azt mondták, hogy Beata jobb tanár. Az ma is kiderült. Beata tegnap ugyanis tudta tematizálni az órát, aztán a partit is. Szuperül körülültük az asztalt, mindenkit meghallgattunk. Ma csak tengtünk-lengtünk, ettünk-ittunk. Sokan már el se jöttek, és megint ugyanazok intézték az ajándékot és a kaját, akik előző nap is. A fiúk szinte semmit sem vállaltak, legfeljebb egyikük az innivalót. Kiderült, hogy az örmény-amerikai gyerek Kelet-Európáról akar doktorit írni, ezzel lesz elfoglalva mostanában. Az amerikai lányról tegnap nem írtam, ma mondta, hogy nem akar vizsgázni, mert nem akar itt dolgozni. Ő ugyanis művész, azt persze nem tudom, hogy miből él. Mindenesetre élni sem akar itt, mert az egész világra kíváncsi, és majd utazik tovább, talán Vietnamba, valamikor. Úgy vettem ki, hogy a legtöbben nem akarnak további tanfolyamra járni, megpróbálják letenni a B1 vizsgát, és annyi. Akik viszont akarnak, azoknak M.-mel megint tettünk egy szívességet: már kikerestünk egy januári folytatást az internetről, amit eddig ők nem tettek meg. A spanyol fiútól ma azt tudtam meg, hogy otthon tornatanár volt, aztán munka híján eljött ide. Mondta, hogy itt rengetek a spanyol, a hírekben hallják otthon, hogy Németország várja a munkavállalókat, persze, nem olyanokat, mint ő, hanem például számítástechnikusokat. Egy év három hónapja van Berlinben, összesen egy hónapot dolgozott, egy szállodában, ami borzalmas volt. Aztán azóta munkát keres. Van itt német-spanyol iskola, de nem keresnek tanárt. Amúgy otthonról kapja a munkanélküli segélyt, és mivel Berlin még mindig viszonylag olcsó, itt egész jól megél, persze, nem tud miden nap kocsmába járni, mint mások, be kell osztani a pénzt. Felmerült benne, hogy elmegy inkább Ausztriába, de ott meg nem tudni, hogy mennyi pénzből is lehet kijönni.

Bor

Hát, kiderült, hogy miért nem lehet magyar bort kapni sehol Berlinben. Mert nincs. Mert nem tudott betörni az itteni piacra, hiába finom és versenyképes az ára. Egyszerűen nem ismerik errefelé, nincs hatékony és kitartó PR-ja. Három napig több magyar borász is megfordul Berlinben, azért jöttek, hogy valami kis reklámot csapjanak a termékeiknek. Akinek eddig adtunk ajándékba magyar, nem is drága bort, az mind odavolt, hogy milyen remek. Még talán soha nem is ittak ilyen finomat. A hasonló árkategóriás, itt kapható borok ugyanis borzalmasak. Amúgy a PR-hoz magyar zenekar is dukált.

Vattenfall

A Vattenfall, a svéd áramszolgáltató ünnepi világítást adott Berlinnek, kivilágította az Unter den Lindent. Elég smucig egyébként, mert este 10-kor már le is kapcsolja az áramot. Amúgy most nem lehet valami népszerű, mert bejelentette, hogy jövőre Berlinben minden eddiginél jobban, 13 százalékkal emeli az áram árát. Hát, így.

Spagetti

A németek fényképezéskor, ha azt akarják, hogy nevetésre álljon a szájuk, azt a szót mondják, hogy spagetti. Hát, érdekes. Hosszú is, nem is vicces és nem is német. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de ma, amikor a kurzus végén a csoportképet csináltam, megkérdeztem a tanárnőt, mit mondanak a németek ilyenkor, és azt válaszolta: spagetti. Mindenki ezt mondta, persze. Szóval véget ért a B1.2-es, azaz alapszintig tartó kurzus, aki a legelején kezdte, az hat hónapot töltött együtt (plusz szünetek) a két tanárnővel. A 20 emberből - ma nem volt ott szokás szerint mindenki - kettő ilyen akadt, a spanyol Laura és a román Mihael. Volt búcsúparti, amin kiderült, hogy a francia Gregori, aki azt ígérte, hoz poharakat, tányérokat, kanalakat, nem jött el. De nem is szólt, nem telefonált senkinek, hogy akkor valaki más gondoskodjon helyette erről. Én ilyenkor annyira tudok röhögni azon, hogy az emberek milyen jól elvannak a saját hülyeségükben. Gregori azt mondta, neki nem probléma, bízzák csak rá, ő majd mind a két napon vállalja ezeket. Szóval újra adtunk be pénzt, és a vietnami lány - aki a nagynénjéhez elugrott frissen sütött tavaszi tekercsekért - útközben az amerikai lánnyal együtt vett evőeszközöket is. Az is érdekes volt, hogy a többség megint nem vette ki a részét a szervezésből. Volt, aki semmit sem hozott, cserébe a vásárlást sem vállalta be a két lány helyett, aki amúgy a tanárnők ajándékát is intézte. Én, M. hathatós közreműködésével túrós pogácsát sütöttem, margarin helyett kókuszzsírral. Az ötlet is M.-től eredt. Elég nagy sikere volt, amit nem gondoltam volna. A tanárnőnek volt egy jó ötlete, hogy üljük körbe az asztalt és mindenki mondja el, mik a tervei, marad-e Németországban, mit fog csinálni. Meglepődtem. A korábban magatartásuk alapján ambíció nélküli emberek elég nagy tervekről számoltak be. A legjobb talán Michaelé volt: hazaköltözik Romániába a csajával, és nyitnak egy kempinget. Persze, nem saját erőből, hanem uniós forrásból, mert elég csak 25 százalék önerőt biztosítani. A vietnami lány majd egyszer, ha jól megtanul németül, és elvégez valami sulit, akkor majd szállodában szeretne dolgozni, valami jó, kvalifikált állásban. Az afrikai Emily talán PR-ral akar majd foglalkozni, a brazil Xica, aki eredetileg táncosnő volt, táncoktatással, a japán Minoru továbbra is elektronikus zenével, a spanyol Paula egyetemre szeretne járni Berlinben biológia szakon, a másik spanyol lány, Laura a tervek szerint a német barátjával Ausztriába, egy Bécs melletti faluba megy lakni, és azt tervezi, hogy spanyol tanár lesz. Az örmény-amerikai, folyton csak beszélő és beszéle Ludér pedig talán doktorit akar, de fogalmam sincs, hogy miből. A thai lány, Plopin pedig, ha a gyerek nagyobb lesz, a német férjével együtt elköltözik Thaiföldre.A moldáv Niko (aki öt évet húzott le Spanyolországban), Ákos és a spanyol Gonzalo pedig egyszerűen csak munkát szeretne Németországban, persze leginkább Berlinben találni. És hogy a filippin Lilia mikor gyakorolhatja eredeti szakmáját, a fogorvosit Berlinben, azt aztán egyáltalán nem tudni. Én semmi hasonlóról nem tudtam persze beszámolni, nem akarok se doktorit, se saját kempinget. Amúgy is leszoktam a tervezéséről. Pár emberrel egyébkén a következő két hétben még találkozom, mert még hátravan egy integrációs kurzus.

 

Tiltakozás

A héten az örmény-amerikai gyerek azt mondta, hogy na, Németországban nincsenek tüntetések. Nincsenek, kérdezte, már nem is tudom, hogy melyik tanárnő. Ja, hogy olyan nagy politikai tüntetések nincsenek, mint Görögországban például. Ja, amúgy pedig minden hétre ki tudja, hány tiltakozó megmozdulása jut. Szombaton csak éppen találkoztam T.-vel, és megnéztünk egy piacot, amikor egy, a nők elleni erőszakkal kapcsolatos rendezvénysorozatra hívták fel tüntetők a figyelmet. A nem éppen nagy megmozdulást elég nagy rendőri kíséret vette körbe.

Jogok

Arra gondoltunk M.-mel, hogy talán a német alkotmány az alapvető emberi jogok között garantálja a wc-re való járás jogát. Mármint rendezvényeken. Pénteken konckerten voltunk. Amikor láttuk, hogy fejenként két pohár sörrel a kezükben ülnek le a népek a helyükre, egymásra néztünk, jaj, itt baj lesz, most majd koncert közben mennek ki pisilni az emberek. De nem. Gondoltak rájuk. A koncert 8-kor kezdődött, és 9 már meg is tartották a szünetet!! Amúgy mi ezzel a koncerttel kipipáltuk egymásnak a karácsonyi ajándékot, annyira nem volt olcsó ugyanis a jegy. De a pisilést és a jegyárat félretéve nagyon jó volt az egész. Az Alive and Swingin'-et néztük meg (érdemes a linkre kattintani, a tavalyi koncertből mutat pár percet). A három énekes és az egy komikus Frank Sinatraék egy legendás koncertjét idézte meg, amikor Dean Martinnal, Sammy Davis Jr.-ral ittak és cigiztek egész koncert alatt, és mindenki fetrengett a röhögéstől. Itt is volt egy kis asztal, ahová félreálltak, amíg a humorista beszélt, és ittak, cigiztek. Amúgy az énekesek mai sztárok, kettő közülük benne van az itteni Voice zsűrijében, egyikük ír, a másikuk pedig csak negyedrészben német. Szóval irtó profik voltak, és még a német humort is túléltük. Igaz, elég meredeken indult. A humorista azt mondta, hogy, na akkor ma estére mindenki felejtse el a bajokat, a válságokat. Vannak itt görögök? - kérdezte. Majd itt folytatta: áá, ott egy görög. Honnan volt pénzre jegyre? Persze mindenki röhögött. Volt még egy meredek poénja. Amerikában jártam - mondta -, ahol egy nő azt kérdezte tőlem. Hé, német fiú, miért van Európában olyan sokféle nyelv? Hát, mint mondhattam volna neki erre az intelligens kérdésre?! Nézd, Tiffany! Azért van olyan sok nyelv Európában, mert a németek elvesztették a háború! - szólt a poén. Mindenki röhögött. Persze, ez a vicc azért is érdekes volt, mert angolul mesélte, és egy több ezer fős koncerten mindenki értette. Hát, így.

Nov. 11.

A november 11-i Márton nap itt egy kicsit más, mint otthon. Errefelé lampionos felvonulást tartanak, elsősorban a gyerekek, és közben énekelnek. Egy ilyent meg is néztünk vasárnap este, de használható képet nem tudtunk készíteni, és a sok gyerek láttán el is menekültünk. A szomszédos templomból indult a menet, előtte a gyerekek játszottak el egy történetet a templomban. Majd mindenki az otthon készített lámpással útnak indult. Nem tartottunk velük. A német, vagy legalábbis a berlini gyerekek nagy tömegben elég nehéz esetek. Az uszoda állandóan gyereksírástól hangos, vagy attól, hogy rugdossák az öltözők egymást elválasztó falait. Olyan szülőt pedig, aki hangosabban, rendreutasítóbban szólna oda, egyáltalán nem látni. Még az újság is megírta, hogy itt, Prenzlauer Bergben bébibumm van, úgy, hogy közben egész Németországban ellenkező a tendencia. Amúgy kiderült, hogy 5 fokban is tudok biciklizni. Eddig, hogy hidegebb lett, megpróbáltam villamossal eljutni az iskolába. Hát, nem volt mindig könnyű, annak ellenére, hogy csupán egy megállót megyek. Szóval itt többet kell gyalogolni egy-egy villamosmegállóhoz, mint otthon. És ha oda is értem, még nem biztos, hogy jön. Az M1-es nem zárt pályán jár, olyasmi, mint otthon a 17-es. Amiatt, pedig, hogy itt folyamatosan építkeznek, sokszor nem tud jönni. Ha leparkol elé egy teherautó, akkor már meghalt az egész. Vagy reggel derül ki, hogy egy másik útvonalon megy. Vagy az egész utca le van zárva, és ott áll egy ember, hogy legalább a villamost kiengedje. A tömegközlekedők is egy különálló csoport, úgy, mint a biciklisek. Előbbieket onnan ismerni meg, hogy a többség kezében papírpoharas kávé van. Reggel, aki csak teheti, beugrik valami reggelizőhelyre. Ahol én várom a villamost, legalább 3 ilyen hely van. A legszuperebb persze pont a megállóban. Ott át lehet futni az újságokat, venni valami harapnivalót, és már irány is a villamos. Ha az embernek mégsem sikerült vételeznie valamit, nem kell bánkódnia, a következő megállóban újabb pékségek, kávézók várják.

Szombat

Kihasználtuk szombaton a buszbérlet előnyeit. A 77 eurós havi BKV-bérlettel ugyanis hétköznap este 8 után, és egész hétvégén ketten lehet utazni. Gondolkoztunk M.-mel, hogy ez milyen jó lenne otthon, de aztán rájöttünk, nem sokan tennék le az autót azért például vasárnap, hogy elbékávézzanak valahová. Mi viszont lementünk a Hackesche Höfe-re, hogy ott együnk egy szuper török gözlemet. Szombat M. egyetlen szabadnapja, ilyenkor mindig igyekszünk valami feltöltődős programot keresni. Most elég volt csak idáig elmenni: egy szuper zenekar játszott a villamossínek között. Az éppen arra járók meg-megálltak pár percre, és a számok végén tapsoltak is. A gözleme persze nagyon finom volt, és a két, minden szombaton a téren áruló asszonyság még azt is megengedte, hogy készítsek egy képet róluk. Aztán S-Bahn-nal elutaztunk a Zoologische Garten megállóhoz, hogy a fényképészeti múzeumban vegyünk egy szuper berlini útikönyvet. Majd hazafelé betértünk a Dussmann-ba, hogy elhozzuk azt a dvd-filmet, amit M. rendelt - tévedésből. M. ugyanis a Kémet a sasfészekben-t akarta megrendelni, de az egészből csak a sasra emlékezett, úgyhogy végül megjött a Sas leszáll. Az is jó film, meg is vettük. Meg a másikat is, mert M. most talált egy másik eladót, aki hajlandó volt az interneten a színészekre, majd az angol cím után a németre is rákeresni. Most akkor van két sasos filmünk a nehezebb napokra.