Búcsúzkodás

Újabb búcsúzkodás volt ma a népfőiskolán, ma a másik tanárnőtől, Brittától köszönt el a csoport. Be kellett látnom, hogy igaza volt a többieknek, amikor azt mondták, hogy Beata jobb tanár. Az ma is kiderült. Beata tegnap ugyanis tudta tematizálni az órát, aztán a partit is. Szuperül körülültük az asztalt, mindenkit meghallgattunk. Ma csak tengtünk-lengtünk, ettünk-ittunk. Sokan már el se jöttek, és megint ugyanazok intézték az ajándékot és a kaját, akik előző nap is. A fiúk szinte semmit sem vállaltak, legfeljebb egyikük az innivalót. Kiderült, hogy az örmény-amerikai gyerek Kelet-Európáról akar doktorit írni, ezzel lesz elfoglalva mostanában. Az amerikai lányról tegnap nem írtam, ma mondta, hogy nem akar vizsgázni, mert nem akar itt dolgozni. Ő ugyanis művész, azt persze nem tudom, hogy miből él. Mindenesetre élni sem akar itt, mert az egész világra kíváncsi, és majd utazik tovább, talán Vietnamba, valamikor. Úgy vettem ki, hogy a legtöbben nem akarnak további tanfolyamra járni, megpróbálják letenni a B1 vizsgát, és annyi. Akik viszont akarnak, azoknak M.-mel megint tettünk egy szívességet: már kikerestünk egy januári folytatást az internetről, amit eddig ők nem tettek meg. A spanyol fiútól ma azt tudtam meg, hogy otthon tornatanár volt, aztán munka híján eljött ide. Mondta, hogy itt rengetek a spanyol, a hírekben hallják otthon, hogy Németország várja a munkavállalókat, persze, nem olyanokat, mint ő, hanem például számítástechnikusokat. Egy év három hónapja van Berlinben, összesen egy hónapot dolgozott, egy szállodában, ami borzalmas volt. Aztán azóta munkát keres. Van itt német-spanyol iskola, de nem keresnek tanárt. Amúgy otthonról kapja a munkanélküli segélyt, és mivel Berlin még mindig viszonylag olcsó, itt egész jól megél, persze, nem tud miden nap kocsmába járni, mint mások, be kell osztani a pénzt. Felmerült benne, hogy elmegy inkább Ausztriába, de ott meg nem tudni, hogy mennyi pénzből is lehet kijönni.