Nov. 11.

A november 11-i Márton nap itt egy kicsit más, mint otthon. Errefelé lampionos felvonulást tartanak, elsősorban a gyerekek, és közben énekelnek. Egy ilyent meg is néztünk vasárnap este, de használható képet nem tudtunk készíteni, és a sok gyerek láttán el is menekültünk. A szomszédos templomból indult a menet, előtte a gyerekek játszottak el egy történetet a templomban. Majd mindenki az otthon készített lámpással útnak indult. Nem tartottunk velük. A német, vagy legalábbis a berlini gyerekek nagy tömegben elég nehéz esetek. Az uszoda állandóan gyereksírástól hangos, vagy attól, hogy rugdossák az öltözők egymást elválasztó falait. Olyan szülőt pedig, aki hangosabban, rendreutasítóbban szólna oda, egyáltalán nem látni. Még az újság is megírta, hogy itt, Prenzlauer Bergben bébibumm van, úgy, hogy közben egész Németországban ellenkező a tendencia. Amúgy kiderült, hogy 5 fokban is tudok biciklizni. Eddig, hogy hidegebb lett, megpróbáltam villamossal eljutni az iskolába. Hát, nem volt mindig könnyű, annak ellenére, hogy csupán egy megállót megyek. Szóval itt többet kell gyalogolni egy-egy villamosmegállóhoz, mint otthon. És ha oda is értem, még nem biztos, hogy jön. Az M1-es nem zárt pályán jár, olyasmi, mint otthon a 17-es. Amiatt, pedig, hogy itt folyamatosan építkeznek, sokszor nem tud jönni. Ha leparkol elé egy teherautó, akkor már meghalt az egész. Vagy reggel derül ki, hogy egy másik útvonalon megy. Vagy az egész utca le van zárva, és ott áll egy ember, hogy legalább a villamost kiengedje. A tömegközlekedők is egy különálló csoport, úgy, mint a biciklisek. Előbbieket onnan ismerni meg, hogy a többség kezében papírpoharas kávé van. Reggel, aki csak teheti, beugrik valami reggelizőhelyre. Ahol én várom a villamost, legalább 3 ilyen hely van. A legszuperebb persze pont a megállóban. Ott át lehet futni az újságokat, venni valami harapnivalót, és már irány is a villamos. Ha az embernek mégsem sikerült vételeznie valamit, nem kell bánkódnia, a következő megállóban újabb pékségek, kávézók várják.