Palota

Szombaton a Schloss Schönhausen-ben jártunk. Nagy Frigyes feleségének volt a nyári rezidenciája. Ezen kívül azért érdekes még, mert az NDK-ban elnöki rezidencia volt, és itt találkoztak a szocialista országok vezetői. Az első fénykép, amit megláttunk, Kádár Jánosé volt, igaz, hogy őt aztán a "vendéglistán", ahol például szerepel Fidel Castro, vagy Gorbacsov neve, nem említik külön. Helyes kis palota, és van olyan szobája, ahol az egyik oldalan az eredeti faburkolat van, a másikon a "szocialista". Amúgy itt van a mi kerületünkben, Pankow-ban, és a kertjében a szokásos "parkélet" folyt. Napozás, igaz, kb. 23 fok volt, gyerekek terelgetése, kertiparti. Az iskolában a héten két tesztet is írunk, az egyik az A2-es felmérő volt, amit persze a többiek tudtak előre, én viszont nem, mert még a múlt hét elején mondták, amikor még nem jöttünk meg. Igazi teszt volt, hang-, szövegértéssel és levélírással. A beszélgetés egy másik, következő napon volt, de akiknek kellett volna ezt a részt teleljesítenie, azok nem jöttek el. Pénteken, amikor a beszéd rész volt, a 20 emberből kb. 8-10-en voltunk. Most nagyon bedurvult a tempó és a követelmény, elég jól le lehet maradni. A vietnami lányért egyik nap bejött a német pasija, és nem is kövér. Nem tudom, hogy miért mondta róla. Igaz, vietnami léptékkel nagydarabnak számít, az iskolatársam is van vagy 40 kg. A legjobb tanuló egy spanyol kislány, ő is a legfiatalabb, talán azért, vagy mert neki vannak ambíciói, biológiát is tanul egy felsőoktatási intézményben. Akad azért olyan is, aki munka mellett jár a népfőiskolára, például a belga lány, aki egy DJ menedzsere, és az elmúlt hetekben Ibizán voltak, azért hiányzott. Hát, így élnek itt a népek. Ja, Ákos a minap politizált az órán, amire még nem volt példa. Nem tudni, hogy ezzel mit akart fitogtatni. Már a szünetről úgy jött be a terembe a román fiúval, hogy azr kérdezte tőlem, szerintem melyik magyar kormány a jobb, a mostani, vagy az előző. Ezt a témát az órán sem hagyta abba, úgy, hogy senki sem kérdezte. Végül tanárnő azt mondta, hogy ehhez nem szól hozzá szinte senki, majd az integrációs kurzus részen lehet politikáról beszélgetni. A legfontosabbat pedig madjnem elfelejtettem: a Lila pékségbe egy új, magyar eladólány érkezett. És szép. Úgy szép, mint a Lidl-s magyar pénztároslány. Annyit tudtunk meg róla, hogy egy éve van Németországban, előtte otthon tanult fél évet, aztán itt folytatta tovább. A kávéfőzés világában szegény elég idegenül mozgott, de minden alapvető német mondat megvolt nála, amit az eladóknál láttunk eddig: még valamit? szép hétvégét! Sok sikert kívántunk egymásnak, és megígértük neki, hogy majd még jövünk hozzá.

 

Müller

 Herr Müllerre igaz a magyar mondás: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Herr Müller ugyanis az a férfi, aki mindenkit leüvöltött eddig, aki nem hajtott az autójával egyből a mélygarázsba, hanem valamiért megállt mellette. Ezzel persze az autósok senkit nem zavartak. Mi is így ismerkedtünk meg vele. Amikor költöztünk, a lejáró mellé álltunk, hogy megvárjuk, amíg a színésznő férje kihozza a kulcsokat, közte a garázsnyitó bigyót is. Épp csak lefékeztünk, Herr Müller már ott is termet, és artikulálatlanul üvöltött. Hú, nagyon megijedtünk, hogy mit rontottunk el. De aztán kiderült, hogy Herr Müller amolyan futóbolond. Állandóan leskelődik az ablakon, és ha történik valami szerinte szabályellenes, akkor kifut és üvölt. A kutyájával lakik, és leginkább azt sétáltaja. Mint a színésznőtől megtudtuk, nyugalmazott határőr. Hát, ezért a határfigyelés. Talán. Mindenestre most mindenkinek elege lett belőle, és a főbérlője nem hosszabbítja meg a lejárt bérleti szerződését. Az utcafronton lévő házban lakik, de befelé néz a lakása. Az erkélyen ott állnak már a dobozok. A színésznő azt mondta, hogy pár házzal költözik arrébb, de ő azon is gondolkozik, hogy a mi házunkban lévő garázshelyét is felmondja. Hát, egy színfolttal kevesebb lesz, az biztos. Pedig már a művarjút, vagy mit, is megszoktuk az erkélyén - amelyik a napokban két barátot is kapott -, olyan mintha mindig arra nézne, amerre az ember megy.

Tenger

Egy hirtelen ötlettől vezérelve szombaton elvonatoztunk a Balti-tergerhez, Warnemündébe. Úgy tűnt, hogy nyílt tengert Berlinhez legközelebb itt találni. A német vasúton mindenféle kedvezmények vannak, mi a szép hétvégét jeggyel utaztunk, ami összesen oda-vissza 42 euró volt. Ezzel legtöbben öten utazhatnak, ami már megint a "megvalósult szocializmust" jellemzi. A rekreáció ugyanis szinte ingyen van. A vonat 6.19-kor indult, azért 5-kor keltünk. Volt ugyan elképzelésünk róla, hogy sokan lesznek, de azért a valóság meghaladta a fantáziánkat. Olyan volt, mint otthon a balatoni déli parti vonat, még a peronon is álltak, meg a sorok között. Annyi volt a különbség, hogy a vonat sokkal modernebb, és volt klíma. Ez az út kb. 3 órás volt. A végére eléggé lefáradtunk, mert bár volt helyünk, a visító gyerekek miatt elviselhetetlennek tűnt az egész. Megfigyeléseink szerint a gyerekeknek itt mindent szabad, a nagy többség soha nem emeli fel a hangját, csak énekelve beszél, és cukiskodik a gyerekével, és ezt várja el mindenkitől. Szóval Rostockba ment a vonat, ott pedig egy S-Bahn-ra kellett átszállni. Azzal még 20 percet utazni, aztán már ott is volt az ember a célállomáson. Ott még egy kicsit gyalogolni kellett a partig az üzletek és kajáldák között. Már ekkor is úgy tűnt, hogy rengetegen vannak, aztán délután kiderült, hogy nem, mert csak tovább gyarapodott a tömeg. A parton fél11-kor az utolsó ülőkosarat béreltük ki. Miközben a levegő 30 fokos volt, a víz 16. Hát. M. többször befutott és vissza. Azt mesélte, hogy szuper. De azért hosszabb úszást nem vállalt. A németek is inkább csak álltak a vízben, és csak álltak és álltak. Egyre többen. És énekelve beszéltek a gyerekeikkel. Amikor visszafelé a vonaton megláttuk a reggeli családot, majdnem rosszul lettünk, hogy most megint együtt utazunk. De aztán szerencsére máshová szálltak fel.
Visszaérkezésünk óta már kétszer "buliztunk" együtt a színésznővel. Először is meghívott, hogy a neki hozott bort együtt igyuk meg. A végén kiderült, hogy az elvált férje is ott van, és hogy szuper olasz vacsorát rittyentett előételekből. Aztán ma voltunk a szülinapi összejövetelén is a kertben. Süti és kávé volt, mi hoztunk fagylaltot. A volt férje nagyon jópofa. Vicces és helyes. Ahhoz képest, hogy évekkel ez előtt elhagyta egy másik nőért, folyton itt lóg. Igaz, már egyedül él.

Weissensee

Egyik délután, a suli után meglátogattuk a Weissensee-t. Úgy 15-20 percre van tőlünk autóval. Egy szuper kis tó. Az étterme igazi nyugdíjas paradicsom. Ez az, ami otthon teljes egészében hiányzik. Hogy az idősebb generáció kiránduljon, egyen-igyon, kávézzon valahol, tömegesen. Egy egyedül üldögélő nőnél kértünk helyet, és amikor kihozták neki az ételt, jó étvágyat kívántuk, erre ő úgy válaszolt: "köszönöm". Mindez persze azért lehetett, mert a terület régen az NDK-hoz tartozott. A kávézás után tovább hatoltunk a "megvalósult szocializmusba". A strandbelépőt ugyanis "bagóért" adták, a szokásos 4 euróért. Kora délután még nem volt tele a hely, de aztán csak gyűltek és gyűltek az emberek. A víz a kiírás szerint 21 fok volt, M. többször is megmártózott, és bár voltak elszánt úszkálók, a többség csak csapott párat a karjával, és már jött is ki. Az italt dél-amerikaiak mérték, szóval volt valami szürreális az egészben.

 

Visszatérés

Amikor a nyelviskolában megkérdezték, hogy ki mit csinált nyáron, a vietnami lány annyit válaszolt, hogy németet tanult, meg sokat aludt. Aztán odasúgta nekem, hogy terhes. Mondom neki, akkor mondd azt, hogy gyereket csináltál a nyáron. Nevettünk. Szóval valami helyes, ámde kövér német pasitól lesz gyereke, akivel nem lakik együtt. Ennyit értettem meg a szövegéből, meg azt, hogy dokinál volt, aki szerint feküdnie kell, de ő persze eljött a suliba.És azóta, hogy terhes, folyamatosan eszik. Hoz egy szatyor kaját, és óra alatt csireg-csörög, kivesz, betesz, és falatozik. A suli átmenetileg egy másik környéken van, mert a korábbi épületet a népfőiskola kiadta a Goethe Intézetnek, kell a pénz ugyanis. Az új helyre már nem merészkedtem el biciklivel, inkább utazom 12 megállót az U2-al, és még egyet az U1-el. Ez utóbbi persze hülyeség volt, derült ki pénteken délután, amikor a vietnami lányt kísértem a metróhoz, mert eléggé görcsölt a hasa. Szóval nem is kell átszállni, csak egy sarkot még gyalogolni kell, és ott az U2. Hát így jártam. Egyébként lett egy magyar fiú a csoportban, Ákos. Azt mondta, hogy 8 éve elhagyta Magyarországot, már itt is járt négy éve, de most két éve itt állomásozik, és éppen munkát keres. Eléggé töri a magyart, az angolt pedig vágja. Azt viszont nem tudta, hogy mi az hogy alany-, vagy mi az, hogy tárgyeset. Ezt szünetbe magyaráztam el neki, amit a tanárnő külön meg is köszönt. Persze a beszédhez ez egyáltalán nem kell, így Ákos mondhatni, jól tud beszélni. Azt mondta, azért szeret Berlinben lenni, mert a város olyan, mintha Budapest lenne a jövőben. Szóval az ember otthonosan érzi magát, csak még annál is jobban, mert nagyon a terek, nincs dugó, meg ilyesmi. A román fiúnak is lesz egy új gyereke, már van egy lánya Angliában, most pedig valaki terhes tőle. Van egy új lány, egy spanyol. Művész. Egyik nap talán be lehetett szívva, mert csak pörgött és pörgött. Hangosan nevetett és közölte, nem akar az esküvő témáról beszélgetni, mert ez a téma nem valami jó. Aztán körbejárt a terembe, mert unatkozott, és nevetve mondta, hogy most ő a tanár. Másnap pedig alig lehetett észrevenni, hogy egyáltalán jelen van, olyan csendben volt. Hát, nem lehet valami könnyű a tanárnőnek. Az emberek többsége a csoportban ugyanis nem ambicionál semmit. Ha lehet, késnek, a szüneteket önkényesen meghosszabbítják, a házikat nem írják meg. Néha hiányoznak, mint Ákos is, és utána azt mondják, hogy állást kerestek. Hát, így.

Otthon

Otthon nagyon jó volt. Ez a helyzet. De nem a gulyásleves, a túró rudi, vagy ilyesmi miatt. Hanem mert ott voltak a bejáratott dolgok újra, a család, a barátok. Az "otthonlevésből" nem vont le a fogorvoshoz járás, vagy egyéb ügyes-bajos dolgok intézése sem. Ott volt a szuper uszoda, a Csaszi, Gizussal, a kabinossal, aki sajna szeptembertől nyugdíjba megy, így utoljára vettünk tőle, mintegy kiegészítve a leendő nyugdíját, úszósapkát a pult alól. Aztán ott volt még az anyanyelv is. Az otthoni beszélgetésekből nem vett el, hogy lépten-nyomon azt kérdezték, még a fogorvos is, hogy "na, és kint jobb?". Jó volt az idő, a berlini "nemnyárból" olyan volt megérkezni Budapestre, mintha valamelyik mediterrán országba utaztunk volna. Ja, és terjeszkedik a bicikliút, Óbudán mindenféle új felfestéseket lehet felfedezni. A magyar lányokat sokkal szebbnek, az embereket pedig sokkal barátságosabbnak láttam az itteninél. Például a lányok nem járkálnak tetkóval a testükön, sörrel a kezükben. És, ha nem is drága a ruhájuk, nem márkákat hordanak, mégis adnak magukra. Az autósok megköszönik, ha az ember maga elé engedi őket a sorba. Itt ez még szinte soha nem fordult elő. Ja: és a magyar borok nagyon finomak. Ezeket állapítottuk meg a gyorsmérleggel. Aztán amikor megérkeztünk, és először elmentünk az Alexanderplatzra, M. felsóhajtott: hát, azért itt is nagyon szeretek lenni.