Csapatépítés

Avagy közös kertészkedés. Szombaton közös kertkarbantartásra invitálta az itt lakókat és tulajdonostársakat az AFP francia hírügynökség németországi menedzserfőnöke, aki itt lakik kettővel felettünk. M. először nem akart menni, de jeleztem, hogy jó poén lesz, vagy legalább egy jó bejegyzés születhet belőle a blogon, végül nagyon élvezte. Én kb. egy órát gereblyéztem a száraz leveket a borostyánbokrokból, ő viszont több mint két órán át nyomta, többekkel beszélgetett, közte az AFP-s pasival. A színésznő nagyon örült, hogy mi is részt vettünk a "foglalkozáson", az AFP-s főnökhöz is egyből odavitte M.-t és bemutatta. Úgy 10-15 ember tett-vett a hatalmas kertben délelőtt 11 és délután négy között, és volt mit csinálni. Pedig előtte azon hüledeztünk M.-mel, hogy vajon mit lehet még szépíteni a kerten, így is nagyon csinos. Volt, aki a gyomokat húzogatta ki spéci kis szerszámmal, mások a virágokat gondozták, a "gondnok" vitte az oroszlánrészét a munkának, füvet nyírt, talicskázott. A szervezés persze profi volt, hozattak egy konténert, és jópofa zöld spéci zsákokban lehetett gyűjteni a leveket, füvet. Én egy idő után meglógtam, de M. hősiesen állta a sarat, még egy közös kerti ebédre is invitálták, de úgy döntött, hogy majd legközelebb. Persze nem jött minden lakó, csak, akinek kedve volt, akadt aki közben a lakása teraszán sütkérezett.

Mi is igyekeztünk a balkonra virágot tenni, hogy ne csak a színésznőtől kapott margaréta árválkodjon ott.
Előtte:

Utána:

Postaláda-ellenőrzéssel összekötött nosztalgialátogatást is tettünk még szombaton délelőtt Spandauban. Teljesítettük egyes számú küldetésünket: visszaszereztünk az egyik bokron ott hagyott kinti hőmérőt. Ahogy leemeltem, abban a pillanatban érkezett meg az új bérlő. A családfő büszkén vezetett minket körbe a szerinte szépítésen, szerünk romboláson átesett házon, kerten. Minden bokrot kivágtak, mert nekik a lényeg a terasz és a ráépítendő grillező. Új bokrokat ültetnek a kerítés mellett végig.
Előtte:

Utána:

A lenti nappali egyik fala lila, a másik kék. Azt mondtuk, hogy hú, ez csodálatos. A szuterénbe korábban letett laminált parketta már ott megvetemedett, ezért az egyik helyen fel is púposodik és ferde, de majd kiszilikonozza, vagy mi. Hát jó. Nem szedték fel az ezeréves padlószőnyeget, arra tették le a parkettát. Hát, jó. Mát többször összekülönböztek a szemközti nővel, akinek a férje, ha egyedül van, jó fej. Hát jó. Majd visszasiettünk a városba, és beálltunk a kertbe dolgozni.

Környék

M. már kezdi belakni a környéket. Reggelente együtt szidják az időjárást az újságossal. Vagy inkább az újságos szidja, M. meg hallgatja. Az újságos egy, a metrólejáró mellett álló orosz férfi, aki a metrófelújítás miatt szorult ki az aluljáróból és kényszerült az utcára. Minden reggel ott árulja a lapokat, ha esik, ha fúj. Már pedig szinte minden nap esik és fúj. Van még egy érdekes arc, ő a háznál lehet mindenes, három kerekű kisautóval jár, takarít, a kaputelefont buherálja, ilyesmi. Egyik nap kérdezte, nem a miénk-e valami szuper drága járgány a parkolóban, ami miatt nem tud kijárni, de jeleztük, hogy sajna, nem. Amúgy nagyon izgalmas a környék. Lefelé két metrómegállóra van az Alexanderplatz, gyalog csak 20 perc, felfelé pedig szintén két megállóra egy Árkád. Jobbra és balra szebbnél szebb utcák, érdekesebbnél érdekesebb boltok. Rengeteg az olasz, séta közben néha kipattan egy-egy vendéglő ajtaja, hangos olasz szó árad ki, az em-Ber hirtelen nem is tudja, hogy milyen országban, városban van. Színesebb és gazdagabb az emberáradat a spandauinál, rengeteg a turista. A lakás egy "szigetházban" van, egy nagy, a sugárút forgalmát lefedő tömb mögött. A színésznő legutóbb azt mesélte, hogy a környéken szinte nincs is új ház, a régieket kellett felújítani, de aztán egy válságos időszakban mégiscsak lehetett újakat építeni, akkor épült ez ide. A bejáratnál egy tábla emlékeztet, hogy egy zsidó gyermekotthon állt itt korábban. Jellemző a színésznő története, miszerint a gyermekekre emlékezve egy fát ültetett a kertbe, de valamelyik "figyelmes" szomszéd annyira gondosan megmetszette, hogy aztán a fája most még nem is tért magához.

Bejelentkezés

Túl vagyunk az első kerületi hivatalos ügyintézésen: prenzlauer bergi lakosok lettünk. Igaz, a szokásos módon zajlott, azaz késve indultunk, végig szinte futottunk, épp az interneten előre kért időpontban blokkoltunk az önkormányzatnak otthont adó épületben. De az igazság az, hogy elbíztuk magunkat az időt illetően, mert ugye ez már nem Spandau, nem kell autó ahhoz, hogy elmenjünk egy hivatalba. Kiderült, nem tudtunk elkésni, mert éppen egész Berlinben nem működött a hivatali számláló rendszer, így aztán hiába voltunk bejelentkezve. Majd aztán mondták, hogy ja, most megjavult, de akkor már letéptünk egy sorszámot, amivel hamarabb sorra kerültünk, mint az eredeti időpont. Onnan már olajozottan zajlottak az események, bejelentkeztünk, sőt, az autót is bejelentettük, így a környező utcákban ingyen lehet parkolni. A hivatal épülete nagyon szürreális volt. Mint kiderült, kezdetben kórházként működött, azért hasonlított tisztára János-kórházra. Az épületnek aztán - a kerti plakátokról olvasva - hányattatott sorsa lett, volt kerületi tanács, majd a Vörös Hadsereg kerületi parancsnokságának adott helyet, és a mai szerepe előtt az állambiztonsági minisztérium berlini központja volt. Hazafelé M. egyfolytában lelkendezett, hogy micsoda egy környék ez. Az egyik kapualjban például egy Bartók Béla Zeneiskolát is találtunk. Ja, a legfontosabb: a főbérlő M. minden titkos vágyát teljesíti. M. múltkor csak úgy maga elé suttogta, de jó lenne egy kis süti, erre csöngettek, a színésznő egy tálca húsvéti süteményt hozott. Ma arról ábrándozott M., hogy kéne a balkonra egy cserép margaréta. Mire hazaértünk az ajtó előtt várt egy, a színésznő tette oda, megköszönve a mindennapi újságot.

Temető

Az utca túloldalán van egy zsidó temető. Végre sikerült elcsípni a nyitva tartást. Reggel nyolctól délután négyig.

Ellentétek

Két látnivaló is jutott a hétvégére. Voltunk egy szovjet háborús emlékműnél, ahol elég sokan sétáltak és friss virágokban sem volt hiány. De végre eljutottam a Checkpoint Charli-hoz is, ahol özönlöttek a turisták.

Szomszédolás

Szombaton egy csokor, csuporba tett rózsát találtunk a bejárati ajtó előtt. A főbérlő volt, aki keresett bennünket. M. már napok óta stresszben volt, hogy a főbérlő, a színésznő jelezte, szombaton jön haza, és át is jön. Takarítottunk, súroltunk, porszívóztunk, felmostunk, hogy aztán nehogy "szakadt magyaroknak" látszódjunk. Így, a rózsa megtalálása után M. le is ment a színésznőhöz, aki persze nem kérette magát, és a beköszönés címén jól körülnézett a lakásban. A képzeletbeli kő hangosan gördült le M. szívéről, amikor mindent szépnek, barátságosnak talált a "bejárás" után. Még beszélgetett is, többször figyelmeztetve M.-et, hogy tolmácsoljon, legyen olyan kedves. Szóval eredetileg nem berlini, de itt járt még a rendszerváltás előtt színiskolában, és itt ismerkedett meg a férjével, a falon belül, Nyugat-Berlinben éltek, de baloldali, liberális embernek tartja magát - jelezte. M. azóta is a kedvét keresi, tegnap és ma is adott neki újságot olvasni. Szombaton egyébként elmentünk Spandauba, hogy megnézzük, jöttek-e levelek a régi címre. Az új bérlő kivágott minden bokrot, mert nem tetszettek és újakat ültet. Megnagyobbítja a teraszt, grillezőt épít, és kidobta az egész konyhabútort, a szuterénben pedig megfelez egy szobát. Ja, és ami a legmókásabb: már össze is veszett a minket lealázó szomszédokkal, azon, hogy azok szerint ünnepnap - a péntek itt az volt - nem szabad zörögni, csörögni építkezéssel. Spandauban a szokásoknak hódoltunk: ettünk a "hentesnél" lencselevest. Az idő teljesen téliesre fordult amúgy. Még havazott is. Egyik nap. A másik nap meg sütött, de a levegő alig melegedett.

Találkozás

A minap találkoztam Demszky Gáborral. Azaz pont ott volt, ahol én, összenéztünk, már majdnem mondtam, hogy jé, de aztán mentünk tovább. Milyen kicsi ez a Pest. Akarom mondani, ez a Berlin. Amúgy itt nagypénteken zárva vannak a boltok, nem jött újság sem, pedig ilyen még sosem volt! M. reggel bejárta a környéket, minden zárva volt. Aztán délután a turistaútvonalon látszott, hogy azért nem állt meg az élet! Vendéglők dugig, turista shopok nyitva, özönlöttek a népek mindenfelé.