Bejelentkezés

Túl vagyunk az első kerületi hivatalos ügyintézésen: prenzlauer bergi lakosok lettünk. Igaz, a szokásos módon zajlott, azaz késve indultunk, végig szinte futottunk, épp az interneten előre kért időpontban blokkoltunk az önkormányzatnak otthont adó épületben. De az igazság az, hogy elbíztuk magunkat az időt illetően, mert ugye ez már nem Spandau, nem kell autó ahhoz, hogy elmenjünk egy hivatalba. Kiderült, nem tudtunk elkésni, mert éppen egész Berlinben nem működött a hivatali számláló rendszer, így aztán hiába voltunk bejelentkezve. Majd aztán mondták, hogy ja, most megjavult, de akkor már letéptünk egy sorszámot, amivel hamarabb sorra kerültünk, mint az eredeti időpont. Onnan már olajozottan zajlottak az események, bejelentkeztünk, sőt, az autót is bejelentettük, így a környező utcákban ingyen lehet parkolni. A hivatal épülete nagyon szürreális volt. Mint kiderült, kezdetben kórházként működött, azért hasonlított tisztára János-kórházra. Az épületnek aztán - a kerti plakátokról olvasva - hányattatott sorsa lett, volt kerületi tanács, majd a Vörös Hadsereg kerületi parancsnokságának adott helyet, és a mai szerepe előtt az állambiztonsági minisztérium berlini központja volt. Hazafelé M. egyfolytában lelkendezett, hogy micsoda egy környék ez. Az egyik kapualjban például egy Bartók Béla Zeneiskolát is találtunk. Ja, a legfontosabb: a főbérlő M. minden titkos vágyát teljesíti. M. múltkor csak úgy maga elé suttogta, de jó lenne egy kis süti, erre csöngettek, a színésznő egy tálca húsvéti süteményt hozott. Ma arról ábrándozott M., hogy kéne a balkonra egy cserép margaréta. Mire hazaértünk az ajtó előtt várt egy, a színésznő tette oda, megköszönve a mindennapi újságot.