Francialány

 A "francialány" az egy külön karakter, annyira egyedi és jellegzetes, hogy csuda. A csoport két francialánya is elképesztően jellegzetes. Ha lyukas pulóver van rajtuk, akkor is ki van találva a ruhakompozíciójuk, amely legértékesebb darabja a sapka, illetve kalap. Ma az órán aztán az egyik lány újabb karaktervonásokat mutatott be: a szeleburdi francilányét. Az történt, hogy óra közben egyszer csak bejött egy férfi, se szó, se beszéd, odament a tanárnőhöz, megkérdezte, ki az a Lisa, az rábökött, emez pedig intett neki, hogy kövesse a folyosóra. Amikor kimentek, árulta el a tanárnő, hogy a pasi a népfőiskolától jött. Hosszú percek múlva érkezett meg Lisa, sírva. Az óra végéig hüppögött, és annyira fel volt dúlva, hogy feltette a teremben a vastag kötött sapkát a fejére. Jó meleg lehetett, de az igaz, hogy elég jól áll neki. Csak a szünetben szállt fel a füst, elég nehezen, mert alig értettem meg, hogy mi történt. Lisa számláján nem volt pénz, ezért az iskola nem tudta levonni a csütörtöktől induló újabb kurzus árát. Küldtek neki e-mailt erről, de elhibázták a címét. Fel is hívták, de Lisa elvesztette a telefonját, tehát a korábban megadott szám már nem élt. Küldtek neki postán is levelet, de onnan meg elköltözött, és az sem találta meg. Szóval pech pech hátán, elég vicces a történet. Amíg Lisa hozta a "francialány" karaktert, addig az iskola meg a berlinit: nem keresték meg a tanárnőket, hogy mi van ezzel a diákkal, és csak a mai, a mostani kurzus utolsó napján jött be hozzá a pasi, de akkor is csak azért, hogy közölje, csütörtökön már ne fáradjon be az újra tanfolyamra, mert ugye nem fizetett. Mindenki sopánkodott, és a csoport leghangosabb tagja, a brazil táncos lány pedig csak szította a kedélyeket, hogy ez nem lehet, csinálni kell valamit, ki tudja, mikor veszik fel egy másik csoportba, várólista van, stb. Megegyezte, hogy kéne írni egy levelet a sulinak, amit mindenki aláír, a tanárnő meg akarta kéni a brazil lányt, hogy ha úgyis német a férje, ugyan már, fogalmazzák meg, de - mondta - neki erre nincs ideje, és ezt demonstrálva el is viharzott. Ezt csak azért írtam le ilyen részletesen, mert annyira elképesztő, hogy a többség hozza a nemzeti sztereotípiákat. A vietnami egész órán azt mondogatja, hogy "ein bisschen kompliziert", "ein bisschen schwer". És annyira infantilis, hogy nem tud az óra végéig várni, előtte 10 perccel kezd enni. Ma kivételesen tudtam ezeken röhögni. Amúgy M. kérésére, az ő képeivel búcsúztatjuk az őszt, ami itt, a városban, a rengeteg fa miatt nagyon szép.