M.

 M. mostanában eléggé ki van bukva a munkahelyi bizonytalanságtól. Hogy ezt ellensúlyozzam, minden hülyeségét támogatom. Ha azt kérdezi, hogy szerinted adjak jégkrémet a Lila-ban az eladónak, hiszen most vettünk egy nagyobb csomaggal, azt mondom, ja, adjál. És akkor az eladó és M. is nagyon boldog. Vagy: szerinted megvegyem ezt a szalmakalapot, jól áll? Ja, mondom, és már ott is feszít a szalmakalapban, amit sajnos az autóba például nem tudott felvenni, mert nem fért el rajta. Hogy feldobódjon, megsétahajóztattam a Spree-n. Aztán utána biciklivel is újra elmentünk a folyó mellé, vittünk szendvicset és egy padon piknikeztünk. Állandóan arról beszélgetünk, hogy az itt élők nem is tudják, micsoda szerencsefiai. Az egész város arra van kitalálva, hogy jól érezzék magukat az itt lakók - és persze a rengeteg turista - és munka után a megérdemelt pihenés sokféle alternatívája közül tudjanak választani. A hajókázás nem drága és az ott kapható kávé, sör, víz talán egy picivel még olcsóbb is, mint a vendéglőkben, tehát senki nem akar senkit "lenyúlni". Mindenfelé bicikliutak, piacok, kajáldák, nyugágyak. Itt aztán tudnak az emberek relaxálni. Itt a házban a színésznőnek például van felfüggesztett nyugágya a teraszon és rendszeresen hintáztatja magát benne. Amúgy meg iszonyatosan nagy a gyerekkultusz. Mindent szabad a gyerekeknek. Reggel beteszik őket egy "fagyiskocsiba", és elbicikliznek velük az óvodába, és ugyan ez van délután visszafelé. Láttunk négy személyes kerékpárt is már, az apa tekert, előtte a vázon az anya, előtte egy gyerekülésben egy gyerek, és az apa mögötti gyerekülésben még egy. Milyen lehet úgy felnőni, hogy apa megy az emberért délután az oviba és hazafelé a "hegy" előtt, vidáman nekifeszül a feltekerésnek, nevetnek mind a ketten, szóval, élvezik az életet. Ja, igen, hát szuper lehet. A Lidl-ben van egy magyar pénztároslány. Tegnap, amikor P.-vel ott este összefutottunk, P. mutatta meg. 33,20, mondta az árat a lány, majd kérdezte, így mondják otthon is? Mondom, ja, de hát mióta él itt? Tíz éve lesz, válaszolta, majd jó német szokás szerint kellemes hétvégét, jó pünkösdöt kívánt, mert még nem írtam ugyan, de a hétvégék és az ünnepek is "szentek", azaz mindenki tiszteletben tartja, és állandóan jó hétvégét kíván a másiknak, amikor csak lehet. Ja, és volt sikerélményem is. A tegnapi biciklizésnél balra kanyarodás előtt hátranéztem, majd kitettem a kezem balra. Egy fiú megelőzött és elismerően mondta, hogy ez igen, hátra is nézek, jelzek is. Ez nagy szó, hogy valaki megszólítja az embert egy olyan közegben, ahol a többség inkább magának él és igyekszik másokkal nem foglalkozni. A dicséret pedig azért jogos, mert hiába biciklizik több millió ember, szabály az nincs a biciklisközlekedésre. Ha kell jobbról előznek, ha kell többen haladnak egymás mellett, egymásnak nem adják meg a jobbkezet, és a "győzzön a jobbik" elven tekernek és tekernek, nem néznek se istent, se embert.