Zeneünnep

Az év legrövidebb éjszakáján, Szentiván éjelén zeneünnep van Berlinben. Mint a berlini tévéből megtudtam, az ötletet a franciáktól importálták. Kíváncsi lennék, hogy a franciák is sörrel és cigivel a kezükben vándorolnak helyszínről helyszínre, vagy szívnak-e füves cigit a koncertek tövében. Ahogy itt járja a módi. Mi gyalog mentünk a Mauerparkba. Az odavezető utca szinte mindegyik vendéglője előtt kis zenekarok játszottak a vendégeknek és a bámészkodóknak. A Mauerparkban aztán volt egyszemélyes előadás több is, a nagyszínpadon pedig egy repper. Fogyott a sör, ahogy kell, és a szokás, hogy ha megitta az ember, akkor a üveget csak úgy maga, vagy más alá dobja a földre. Előttünk is landolt egy, kettő, amíg a domboldalon ácsorogtunk pár percet. Visszafelé a vendéglős utcában pedig összefutottunk a színésznővel. Nem mai csirke, de van benne spiritusz. Jógaórán volt, onnan biciklivel érkezett, és arra készült, hogy egyedül megiszik egy pohár bort valahol, majd hazakerekezik meccset nézni. Mesélte még, hogy "wanderelni", azaz túrázni (wanderen) mentek volna két hétre, de meghúzta a lábát, vagy mi, és most a kirándulás elmarad. Hazafelé még bementünk a Kulturbauerei-ba, ahol az egyik helyen tánctanfolyam volt. Hát, így.

Joanna

Délután találkoztam Joannával. Előre megbeszéltük. Ugye. E-mailban, amiket M. segítségével írtam!
Már korábban kitaláltuk, hogy majd, ha vége lesz az iskolaévnek, meglátogat bennünket, nálam volt egy nyelvkönyve is. Szóval, a metrómegállóban találkoztunk, és megittunk egy cappuccinót. Kb. egy és negyed órát voltunk együtt, elég kemény volt. Már ami a beszélgetést illeti. Amúgy pedig nagyon jó volt. Hozott ajándékba egy könyvet és egy újságot. Amit megértettem: a spandaui csoportban mindenki jól van. Joanna és a férje, Félix spontán töltik el a nyarat, mert tavaly, vagy mikor, voltak az északi-tengernél és végig rossz idő volt, fáztak. Majd Lengyelországba mennek a helyekbe kirándulni. Megígérte, megkérdezi Félixet, miért van itt a házak falán, hogy "schwaben raus" - mármint tudjuk, hogy idegengyűlölet, de miért épp ezzel fejezik ki - és megírja e-mailban. Kiderült, már nem fáj a háta és nem levert, és ha jól értettem, volt dokinál, aki azt mondta neki, hogy túl vékony, egyen többet, evett is, hízott és jobban lett! Ja, és szeretik a magyar gulyást, amikor Magyarországon jártak vettek egy kondért - ha jól értettem a mutogatást -, és szoktak benne főzni is. Én elmondtam, hogy sokan vannak az új csoportban, hogy két tanárnő van, és unalmasak, mert nem beszélnek annyit, mint ő. Azt is elmondtam valahogy, hogy majd a férjével is jöjjön el hozzánk. Meg, hogy úszni voltam és biciklivel mentem az uszodába. Továbbra sem értem, hogy miért nem tud angolul megtanulni, amikor a német és az angol egy nyelvcsaládba tartozik, de most már dereng, hogy valójában lengyel származású, és ezért lehet nehéz. Meséltem, hogy nézem a német filmeket a tévében, mondta, hogy az bizony nagyon jó. Ja, és vannak mozik, ahol nemcsak németre szinkronizált filmeket vetítenek, csak meg kell keresni, hogy hol megy angolul egy-egy film. Hát, kemény volt. Még úgy is, hogy szinte mindent kitalál fél szavakból, és nagyon jól magyarázza el, ha valamit nem értek.

Kaland

Ma óriási kalandom volt! Ja, persze nem. Csak az történt, hogy jöttem vissza az uszodából biciklivel, és nem akartam a parkon keresztülmenni, mert - mivel kitört a nyári szünet és végre meleg is van - már millióan érezték ott jól magukat. Göriztek, futottak, napoztak fürdőruhában, grilleztek, gyerekeztek, trécseltek, labdáztak. Egy darabig a park mellet jöttem, de aztán rá kellett fordulnom a járdára. Ott állt két rendőr a buszmegállóban, és meg is szólítottak, hogy enyje-benyje, ez bizony öt euró lesz! De mivel mosolyogtak, gondoltam, ez nem komoly annyira! Mondták, hogy szálljak le, és toljam a biciklit, majd menjek át az út túloldalára. Egyrészt örültem, hogy értettem, amit mondtak, másrészt meg hazáig figyeltem, hogy hol van rendőr. Bezzeg M.! Jobbra-balra cikázik, átmegy piroson, járdára fel-le, és még sosem találkozott rendőrrel.

Potsdam

Vasárnap Berlin Szentendréjén jártunk, azaz kb. 40 perces HÉV-ezés, illetve S-Bahn-ozás után Potsdamba jutottunk. Vittünk magunkkal biciklit, 1,40 euróért jegyet kellett váltani ehhez is az S-Bahnra. Így, hogy biciklivel közlekedtünk, rengeteg mindent láttunk. A holland negyedet a 18. század elején épített munkásházakkal, Alexandrowkát, ahol az orosz faházakat egy orosz kórus számára építették a 19. század elején. Eljutottunk egy kilátóba, a környéken hatalmasnak számító, kb 35 méter magas Pfingstbergen épült csodálatos Belvederébe, ahonnan még a berlini tv-tornyot is lehetett látni, kívülről megnéztük Schloss Cecilienhof-ot, ami az 1945-ös potsdami konferencia helyszíneként híresült el. Eltekertünk ahhoz a Glienicke-hídhoz, ami a A kém, aki bejött a hidegről című regény miatt lett híres, belehallgattunk egy német idegenvezető magyarázatába, hogy hol húzódott a kelet-nyugat-német határ, aztán visszatekertünk a városba, és kicsit kerekeztünk a Park Sanssouciban is. Ide majd visszatérünk, hogy megnézzük a Fiederisiko című kiállítást. Amúgy már az állomásba beleszerettünk, szép volt és tiszta, tele gyorskajáldákkal, és jellem legyen az, aki ellenáll. Nekünk nem sikerült.

Franciák

A focinézés egy új verziójával próbálkoztunk vasárnap este. A legközelebbi kiülős helyet választottuk. Kiderült, egy francia bár, ahol még az étlap is csak francia nyelven íródott. M. zsörtölődött is pár sort, miért nem mentünk inkább másik helyre, miért a francia választási eredményeket kell franciául nézni a német-dán meccs előtt, mikor kapcsolnak már át, nem lehet jól látni a kivetítőt, miért nem mentünk inkább másik helyre... Végül persze átkapcsoltak a német tévére, aztán ahogy sötétedett egyre jobban lehetett látni, sorra gyűltek az emberek, főleg franciák, meg francia-németek, akik aztán egész jó hangulatot kerekítettek az estének. Szóval mind a két félidőt ott néztük meg, és egyfolytában irigykedtünk egy kisfiúra, akivel a szülei hol németül, hol franciául beszéltek.

A vesztes

Most kéne fogadásokat kötni arra, hogy amit itt láttunk pénteken, egy magyar művésznő által kitalált "jazzoperát", mikor lehet majd Pesten is felfedezni. A magyar házban a sport és művészet kapcsolatáról nyílt kiállítás, volt ott minden a magát a végkimerülésig fotózó művész képeitől a saját háza körül maratont futó férfiig (egy darabig azt hittük állókép, pedig csak sok idő telt el, amíg a művész újra feltűnt a háza mögül, mert már le volt lassulva), az acél futócipőtől az egymást ölelő focikapukig. Volt egy kisfilm a sakkbokszról is, még sosem hallottam erről: a bokszolók két menet között sakkoznak. A megnyitó része volt A vesztes című jazzopera. Hát, nehéz lesz elmesélni. Mint a végén kiderült, Konrád György A cinkos című regényéből ragadtak ki mondatokat, azokat énekelte két-két operaénekes. Egy politikus és tanácsadója között zajlott a párbeszéd, a német művészek angolul énekeltek zenei aláfestés nélkül, a fejük felett három nyelven futott a szöveg. A két felvonás között egy, a közönség soraiban megbújó, 20 tagú kórus volt a nép hangja. Az opera néha Az operaház fantomjára, a kórus pedig a Hair-re emlékeztetett. Ennek otthon úgy lenne nagy visszhangja, ha aktuális politikai mondatokat énekelnének. Mindenesetre elég érdekes volt. Ja, és újabb rejtvény: ki a háttal ülő nő? Segítség: magát előszeretettel hívja gésának.

Ajándék

Folyamatosan kapunk ajándékot a színésznőtől cserébe azért, hogy M. minden este levisz az ajtaja elé két újságot a kiolvasott napilapok közül. Egy-két hetente aztán mi is találunk valamit az ajtó előtt. Tegnap egy olyan regényt, amely arról az utcáról szól, ahol lakunk, németül az az címe, hogy Schönhauser Allee. Csak gondolom, hogy magyarul ez lehet: Berlini történetek. Kaptunk már virágot, de pár szelet házi süteményt tejszínhabbal, Merci csokit, legutóbb pedig házi bodzaszörpöt. Néha este lefekvés előtt kinézünk az ajtó elé: vajon van-e előtte valami.

Rejtvény

Ki van a képen? Az SZDSZ egyik alapítója, volt a parlament külügyi bizottságának elnöke, külügyi államtitkár, legújabban pedig a DK tagja. Hát, meghízott, nem fiatalodott, M. nem is hitte el, hogy ő az. Szóval a német ökopárt pártalapítványának rendezvényén voltunk csütörtökön este, és ott készült a fénykép. Az alapítvány a magyar demokráciáról tartott fórumot, és magyar ellenzékieket hívott vendégségbe. A vitavezető tudása lehengerlő volt, még az új magyar választási törvény részleteit is vágta. Elképesztő volt. A végén még ingyen perecet és bort is adott az alapítvány, ahol egy német férfi, meghallva, hogy magyarul beszélünk, a magyarok habitusáról adott elő nekünk hosszadalmasan, egy példatörténettel: ismer egy magyar tanárt, akinek Mercédesze van, ilyenre Németországban nincs példa. Szerinte a magyarok el vannak tévedve, mert mindenki nagy autót és nagy házat akar. Valahogy sikerült lerázni az arcot.

Sommerferien

A két hónapos nyári szünet előtti utolsó népfőiskolai óra volt ma. Britta, az egyik tanárnő azt találta ki, hogy mindenki készítsen valamilyen, az országára jellemző ételt, hozzon egy picit belőle és hozza el a receptet is. Rólam csak röviden: nem tudok semmilyen magyarosat főzni, sütni, és tegnap délután orvosnál is voltunk, úgyhogy részemről a vásárlás maradt a Lila-ban, ahol vettem pár szelet mákos-sajtos sütit. A tanárnő még nálam is egyszerűbben oldotta meg: vett négy darab fánkot, a "híres" Berlinert. A fiúk semmit sem hoztak, inkább olyan bunyevácban nyomták, már az óra vége előtt fél órával kimentek a teremből, mert nem bírták tovább az okítást. Na, de aki igazán kitett magáért, az a vietnami lány, Huong volt! Hozott saját kezével gyártott sushit (bicikli csomagtartóján szállította az egészt az iskolába), készített hozzá szószt és vietnami rizst, és hozott tányérokat, műanyag villát és kést is. Már pár órával ezelőtt mondta nekem, hogy jár egy helyre, ahol dolgozik is, és sushikészítést tanul. Mondtam, hogy, hú, az remek, nagyon finom a sushi. Erre ma mondta is, hogy itt van neked a sushi! Hát, nagyon megható volt, ahogy készült, aztán szedett mindenkinek, majd egy papírtányérra mindenből tett egy kicsit, és mondta a tanárnőnek, hogy ezeket vigye el a gyerekének. Látszott is, hogy a tanárnő nem tud mit kezdeni ennyi kedvességgel. A chilei lány citromtortát sütött, és a német férje elhozta a gyereküket is. A nagyon szép kínai lány édes burgonyából olyasmit készített, mint a kókuszgolyó, a kanadai lány pedig palacsintát sütött és hozott hozzá juharszirupot. A mexikói lány tortillát hozott avokádó krémmel, az amerikai pedig valami nagyon édes dolgot, olyan puffasztott rizs szerűséget, de fogalmam sincs, hogy az mi volt. Britta, a tanárnő megmutatta, mi is az az igazi berlini női öltözködés: egy piros kendővel kötötte le a haját, ami alól művészien lógtak ki a tincsek, direkt, nem véletlenül! Egy darab haj be volt fonva. Hm. De most legalább megtörte az eddigi fekete ruházatát. Az amerikai lány elkérte a számom, mondván, hogy majd nyáron együtt gyakorlunk, hogy ne felejtsünk olyan sokat, na erre kiváncsi leszek! Nagyon furcsa volt, hogy működtek a sztereotípiák, a német tanárnő minden igyekezete ellenére hideg volt, mint az Északi-tenger (ahol két hetet nyaral is), a vietnami kedves, szolgálatkész, a román pedig egyszerű, mint az egyszeregy. Én pedig magyar. Leleményes?