A hentes

Íme, a hentes. Megmentette a mai blogot. Bár voltak vicces iskolai történetek, azokhoz fényképet nem sikerült készíteni. De az iskolához közeli Netto nevű bolt mellett ott állt ő, a magyar hentes. Abban maradtunk M.-mel., hogy ma gyors ebéd lesz, veszünk egy grillcsirkét a parkolóba leállított bódénál, eszünk hozzá savanyú uborkát, és ennyi. Épp azt magyaráztam M.-nek, hogy egy kisebb csirkét kérjen, amikor megszólalt a hentes: magyarul könnyebb lesz! Egyből elkezdtük faggatni, hogy került ide, mióta van itt. Kiderült, Berlinbe csak három hónapja jött, amúgy 3 éve van Németországban. Minden nap máshol állítja le a bódét, hétfőnként itt, Spandauban. Mondta azt is, hogy ez nem tűnik valami jó választásnak, mert a németek sajnálják a pénzt a grillcsirkére. Pedig ezt itt Nyugat-Berlin volt valaha - magyarázta. Erre mi azt válaszoltunk, hogy jó, de itt leginkább bevándorlók laknak, de valahogy nem vette az adást. Kérdeztem, tudott-e németül, amikor 3 éve idejött, mondta, hát, nem nagyon. Megígértük, hogy jövő hétfőn is meglátogatjuk, és "hazatoltuk" a szekeret a több mint 6 eurós csirkével együtt. Az iskola ma csupa móka, kacagás volt. Leszámítva, hogy az egy hetes szünet nem tett jót a fűtésnek, hiába szerelte meg Joanna az ablakot, a hőmérő nem akart többet mutatni 19 foknál. Szóval egész délelőtt kabátban üldögéltem, de azért jól szórakoztam. Két új szót "tanultam": Popo, pipi. Az "energiavámpír" padszomszédom későn érkezett, átfagyva, kávéval a kezében, mert még betért valahová megvenni a melegítő italt. Fázott, mint a kutya, de Joanna kérdéseire, hogy például miért nem vett fel kesztyűt, közölte, azt nem szereti. Majd, mikor már átmelegedett, elmesélte azt is, hogy a síszünet alatt elesett, és "meine Popo kaput" lett. Na, ezen mindenki jót nevetett, de nem azért, mert legszebb öröm a káröröm, hanem talán azért, mert végre mindenki értette, miről is van szó. Egy hétig nem tudott ülni, és nehezen "pipilt". Ez a "tragédia" persze nem változtatta meg alapvetően a jellemét, folytatta tovább a mások füzetéből való másolást, a gondolkodás megspórolását, és persze továbbra sem vett szemüveget, ezért a tábláról is csak úgy tud másolni, ha kiül a tanári asztalhoz. Nevettünk még azon is, hogy az egyik török asszonyságot az útlevele két évvel öregíti, de állítólag ez Törökországban mindennapos hiba. Joanna elmesélte a budapesti kirándulást, mert amíg a csoportból mindenki szinte ugyanazt csinálta a síszünetben - legalábbis mindenki ugyanannak a pár igének a múlt idejét tudja csak, például főzni, aludni, olvasni, sétálni, maradni -, addig ő kiragyogott ebből. Nemcsak azért, mert több igével gazdálkodik, mint mi, hanem mert az egész hetet Magyarországon töltötte, csak tegnap éjjel érkezett meg a dühös macskához. Szóval egy hétig áztatta magát és a férjét a Széchenyiben, a Gellértben és még éjszakai fürdőzésen is volt a Rudasban, ette a gulyást és próbált térképpel közlekedni. A férje vezetett, ő meg a térképet bújta, és majdnem válás lett a vége, mesélte. Mindenesetre a - talán a sok fűszeres kajától - csupa pattanás a bőre, fáradtabbnak nézett ki, mint eddig bármikor.