Kijózanodás

Ma aztán gyomorszorítóan megtapasztaltunk, hogy milyen lenézett külföldinek lenni, anélkül, hogy bármit is mondtunk volna magunkról. Egy újabb nyelviskolában jártunk, ez lenne a legközelebb az új lakóhelyhez. A fogadóórát tartó nő már eleve nem volt szimpatikus, amolyan agyonhasznált, ápolatlannak tűnő, a depressziója legmélyebb napját élő, megfáradt darab volt. M. annyit mondott bevezetésnek, hogy Spandauból jöttünk, már járok egy nyelviskolába, de a költözés miatt másikba szeretnék átjelentkezni. Erre mintha megnyomtak volna a német nőn egy gombot, enerváltan ugyan, de kiselőadásba kezdett, aminek az volt a lényege, hogy itt olyan nagy a követelmény, hogy nekem úgysem menne. Gyorsabban haladnak, több óra van egy nap, egy héten, nem jó lemaradni. Mindezt teljesen lekezelő hanggal és úgy, hogy lehetőleg ne is értsek semmit az egészből. Új szót tanultam: eventuell (esetleg), azt ugyanis szinte kötőszóként használta. És amikor ott ültünk percek óta leforrázva, megkérdezte, mit gondolok, miben vagyok elmaradva, vagyis miért szeretnék még egyszer az A2.1-be járni. Segélykérőn néztem M.-re, de vele közölte, hogy ne segítsen. Próbáltam elmondani, hogy a beszédben, és hogy spandauban másik könyvet használnak. Na, ez olaj volt a tűzre, újabb monológ következett. Úgy, hogy közben nem hangzott el egyszer sem, hogy lesz-e hely, írhatok-e tesztet stb. Végül azt kérte, hogy mondjak magamról pár szót. Ezt valahogy abszolválhattam, mert megkérdezte, hogy már az itt létem előtt is tanultam-e németül. Végül kinyögte, hogy mikor kéne újra eljönni, és akkor tesztet is lehet írni. Gyomorgörccsel jöttünk el. Hát, még jobban értékelem Joannát, aki úgy beszél, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Mindent el tud mondani, körbe tud írni. Két napja arról értekezik, hogy tökre fáj a háta, és tökre kivan. Tegnap orvosnál járt, akire három órát várt, majd az meg azt tanácsolta neki, hogy pihenjen, igyon sokat. Felvetettem, hogy szerintem tavaszi fáradsága van csak, igaz ezt csak úgy tudtam elmondani, hogy tavaszi betegség, mindenesetre megértette és megvette az ötletet, majd egyből jobban lett. Előtte azt magyarázta, hogy talán holnap nem is jön, mindenki nézze meg a telefonszámát, jól van-e felírva, mert majd a férje mindenkit értesít. Végül kibökte, mégis jön holnap. A német lekezelés mellett még az is nehéz, hogy teljesen kiszámíthatatlan a jelenlegi helyzetben, miként fogadják: magyarok vagyunk. Az első belvárosi nyelviskolában jól vették, az mondta a nő, két magyar tanítványa is volt, akik nagyon jól tudták a nyelvtant. A másodikban még a foglalkozásunk is hatott, ott vetették fel, hogy részt vehetnék az integrációs programban. Ma azonban az ország és a foglalkozás is rossz ajánló levél volt, utóbbi hallatán fura félmosoly hagyta el a nő arcát. Sajnos nem vittünk fényképzőgépet, de mellékelek egy jellemző, korábban készített képet. Ez a tengerpartinak tűnő nyugágy a szomszéd utcában van, már az első napos hétvégén ott ült a két főből álló német család. A férfi rövidnadrágban olvasott, a nő pedig plédbe burkolózva. Jót hallgattak együtt. Tőlük pár méterre a kert tele van szeméttel, de mindegy is, mert ők egy kerti szobrot nézik.