Költözés

Tegnap este elmentünk az új lakásba. Autóztunk egy órát, kicsit késtünk is, a főbérlő, egy színésznő is a házban lakik, a megbeszélt esti időben már várt bennünket teával, édes és sós rágcsálnivalóval. Előkészített még egy új "kerületi kisokost" is, és a bérleti szerződést. Nagyon készséges volt, belegyezett, hogy a tányéros antennánkat kirakjuk a balkonra, ez ügyben felhívta a ház amolyan "gondnokféléjét" is, aki szintén azt mondta: nincs akadálya annak, hogy néhány magyar csanelt fogjunk így. A színésznő körbevezetett bennünket, megmutatta a garázst, a pincét, a postaládát, a lakást, majd konstatálta, hogy a saját lakáskulcsát a lakásában felejtette. Úgyhogy ment is a "gondnokféléhez" - aki egyébként egy nyugdíjas CSU-s parlamenti képviselő -, engedje be a lakásába. "Lömariék" (Lemarié), az előző lakók, német feleség franci férjjel, ránk hagytak egy ikeás konyhai csillárt, fehér függönyt a nappaliban, és a nap által kiszívott padlót. Mert nem húzták be függönyt, magyarázta a színésznő és azt is, hogy szellőztetni kell, különben bedunsztolódik a lakás az műanyag ablakkeretek miatt. Az ablakok egy irányba néznek, mindegyikből látni a tévétorony csúcsát. Zárt kert tartozik a házhoz, a kert után egy iskola udvara következik. Maga a környék iszonyú mozgalmas. Mintha az egész város biciklivel járna, anyukák húzták-vonták a gyerekeket, akár kettőt is egy biciklin. Rengetek kávézó, bolt, gyógyszertár, jógastúdió, bank van elérhető közelben. Ezek egy jó részére ugyan nem lesz pénzünk, de legalább emberek járnak az utcán! Ja, és ami a legfontosabb, a metrómegálló 3 percre van az ajtótól. Fura lesz itt hagyni Spandaut, főleg a kerület óvárosa fog hiányozni.