M. nemcsak a lakberendezésnek, hanem az asztaloknak is megszállottja lett ittlétünk óta. A meglévő íróasztalokat ugyanis nem rá szabták, inkább olyan gyerekasztalok, hiába van belőle a dolgozószobában - ki tudja miért - három is, és még a szuterénben is volt kettő, de ezek ugye gazdára leletek. Szóval M. állandóan az internetet bújta, és az asztalokat nézegette. Rá is lelt a megfelelőre az Ikeában, de rengeteg pénzért, ezért aztán igyekezett használtat találni. Ez sikerült is. Tegnap este elment érte, és, mint utóbb kiderült, több mint egy órán át igyekeztek a tulajdonossal együtt az autóba préselni. Ez is sikerült. Bár nekem gyanús lett, hogy ezt aztán nem lehet majd kivenni. Reggel 9-ig vártunk, hogy ne zajongjunk a szomszédoknak. Akkor kimerészkedtünk, és hát igen, kudarcot vallott minden próbálkozás. Én fel is adtam. Gondoltam, ez amolyan "fériizé", ezzel el lesz egy darabig, mire belátja, hogy reménytelen küzdelem. Egy "mentőöltetem" még volt, hogy kérjünk segítséget a szomszédoktól, hátha a férfiemberek majd valahogy rájönnek a megoldásra. Tíz körül be is csöngetett a két német szomszédhoz, de nem nyitottak ajtót! Az egyik kb. negyed óra múlva elsietett a boltba, de úgy csinált, mintha nem is látná a problémát. Én már nézni sem bírtam a "küzdelmet", ezért magára hagytam, de egyszer csak furcsa hangra lettem figyelmes. Fűrész? - kérdeztem magamban. És igen! M. az asztal egyik sarkát fűrészelte. Mint mesélte, a kínaihoz is becsengetett, és tőle kérte a célszerszámot. Ő ajtót is nyitott és oda is adta az eszközt. M. úgy gondolta, a csonkítás nem válhat hátrányává az asztallapnak, amely így ki is csusszant a csomagtartó felől. M. büszke volt, hogy végül megoldotta a problémát, hiába próbáltam lehűteni, hogy ja, igen, fűrésszel!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése