Giccsparádé

Ez itt egy kis ízelítő a németek messze földön híres szépérzékéről. Most éppen a húsvét ihlette meg a spandaui cukrászokat és kirakatrendezőket.

Főzés

Kétszer szinte alig főztem valamit, amióta itt vagyunk Berlinben, talán csak rántott húst, mézes-mustáros csirkeszárnyat és lencse-, illetve brokkolikrémlevest. Ami már kétszer megfordult a konyhában, az szinte unalmasnak számít. Ma este dióval hintett sült fetát készítettem salátával, az ötletet B.-től loptam, aki pedig Stahlból olvasta. Ebédre pedig megújítottuk a tortellinit: hideg tésztasalátaként ettük. A ricottás, parajos, megfőzött, kihűlt tortellinihez keverni kell egy kis cikórát és madársaláta levelet (itt rukkolát ír a recept, de az sajna' nincs a Lidl-ben), valamint puhára főzött sütőtök darabokat. A dresszing olivaolaj és balzsamecet. Egész jó volt. De a héten volt már olasz rántotta is. A hétvégén pedig készült citromos, gyömbéres csirkecomb, paradicsomos gnocchi, ezek előtt pedig kipróbáltuk az édesköményt. Ez utóbbit le kell reszelni, zöld almát, sárgarépát feldarabolni, leveskockás vízben és egy kis fehérborral összefőzni, kakukkfűvel ízesíteni. Még nem fogytam ki teljesen az ötletekből, de holnaptól félkészekből főzök pár napig, amíg ihletet nem kapok. Szóval parajfőzelék, tengeri halfilé, wok zöldség figyel a fagyasztóban. Várom az ötleteket! (Már volt gombapaprikás, krumplifőzelék, zöldbabfőzelék csirkepörkölttel, zöldségleves, lecsó például.)

Vladimir

Vladimirral és egy horvát lánnyal bővült a csapat a népfőiskolán. A hétfőn indult új kurzusból kimaradt két török nő, de helyettük jöttek tehát ketten. Vladimir egy 18 éves cseh focista, aki a Hertha BSC-ben játszik, egy kollégiumban lakik. Azt mondja, tud angolul és most németet tanul, amíg tart a szerződése, azaz júniusig. Hogy utána mi lesz, nem tudja. Mindenesetre halálra unja az órákat, az egész csapat felett lebeg egy picivel. Fülében fülbevaló, haja feketére festve, nagy fejhallgatóval közlekedik, zenét hallgat, és korábban megy haza. Ő az, aki a kevéske tudást a leginkább használni tudja a csoportból, ahol így egyedüli fiúként tanul. A lányok-asszonyok megvannak továbbra is, az olasz Liliana és a lengyel Katerina hiányzott már két alkalommal. Utóbbinak ma bejött a férje, aki elég rémisztő jelenség volt. A mellettem ülő albán nő egyből mesélni kezdte, hogy egyszer Joanna megkérdezte: ön talán Katerina apja? De nem, a férje, aki több mint 50 éves, Katerina pedig huszonvalahány. Amúgy itt is közeledik a tavasz, amit az egy főre jutó futók és biciklisek (korhatár nélküli) elszaporodásából lehet megállapítani - egyelőre.

Trödelmarkt

 

Mesekönyv

Ez itt az első mesekönyvem. Németül. Az Oxfam brit jótékonyság szervezet egy spandaui adományboltjában vettük szombaton 1,50 euróért. Gondoltam, először mesekönyv olvasással tesztelem a tudásom. Hát, az elbeszélő múltat még nem tanultam, úgyhogy feladja a leckét. Mindenesetre megérte az árát, nagyon vicces. Lehet, hogy német klasszikus?! Arról szól, hogy egy falu leggazdagabb embere annyira gazdag volt, hogy dolgoznia sem kellett, egész nap azt csinált, amit akart. És mihez volt kedve? Enni - így a könyv. De mindig csak gombócot, kicsit hasonlítva Gombóc Artúrhoz, aki a Pom pom mesékben a csokoládé minden fajtájáért rajongott. Ez a Péter nevű német ember pedig a gombóc minden fajtáját szerette: fehér, zöld, krumplis, káposztás, húsos, szószos. Na, aztán így élt, majd megnősült, és egy olyan asszonyt vett el, aki szintén élt-halt a gombócokért. Aztán együtt ettek és híztak. A falu elnevezte őket Kövérpéternek és Kövérpéternének. Hát, majd beszámolok, mi lesz a csattanó.

A lakberendező

Amióta itt vagyunk, M.-ről kiderült, hogy lelke mélyén lakberendező. Imád pakolni, dobozolni, egyik helyről a másikra rakni tárgyakat, székből tévéállványt fabrikálni, adni-venni bútorokat. Igaz, ez utóbbit még gyakorolni kell. Tegnap elmentünk azért a tévéállványért és dohányzóasztalért, amelyeket az interneten szúrt ki, és jutányos áron kínálta egy fiatal angol pár. Nagy nehézségek árán hazahoztuk, levitte a szuterénbe, és amikor én is arra jártam, felfedeztem, hogy egy hasonló dohányzóasztal már figyel ott! Ja?! - kérdezte, azzal, hogy igen, erről bizony megfeledkezett. Megegyeztünk, hogy ezt levonom a kosztpénzéből. A vicc kedvéért. A lakberendezés címszava alatt tegnap új hobbit talált: az internetes ajándékozást. A megunt búrokat egy weboldalon ingyen lehet felajánlani az érdeklődőknek, akik aztán el is szállítják azokat, ezzel az em-Ber megspórolja a lomtalanítás költségeit. Nekünk aztán számtalan ilyen holmink van a szuterénben, így aztán tegnap este 7-kor egy öregúr már el is vitt egy szekrényt. Eljött, szétszerelte, M.-mel bepakolta az autójába, és már ment is. Amíg nem voltam itt, addig M. a költöztetők tendereztetésével szórakoztatta magát. A költöztető cégek ugyanis először házhoz jönnek, és ajánlatot tesznek, hogy mennyiért is vállalják a munkát. M. vagy négyet hallgatott meg, és végül nem a legolcsóbbat választotta, hanem azt, amelyiknek a főnöke egy igencsak érdekes ember volt. Herr Herr. Főként a neve és magyar kötődése tette győztessé. Úgy hívják, hogy Matthias Herr. A nyolcvanas években Mohács mellett raboskodott Magyarországon, mert Kelet- Németországból Magyarországon keresztül akart Nyugatra jutni. Nem sikerült, egy magánzárkában kötött ki, ahol a magyar őrök segítségével folyamatosan német könyvekhez jutott. Sőt, valahogy Jókaihoz is, még mindig tudja magyarul mondani a könyvcímeket: "Ety magiar nabob", "A koeszivu emba fiiiai" - sorolta Herr Herr M. beszámolója szerint.

Steve

Végre elvittük a spandaui T-Mobile-ba a minket még decemberben mobilinternettel megszánó fiúnak a Steve Jobs emlékbélyeget. Már tavaly mondta, hogy nagyon szeretne egy ilyet:

 A Magyar Posta bocsátotta ki, de nem tudott rendelni, mert a posta informatikai rendszer érzékelte, hogy külföldről próbálkozik, és nem engedte - panaszkodott. Erre otthon próbáltam venni, de egyik postán sem lehetett kapni. Végül aztán családi segítséggel mégis sikerült beszerezni, és ma leszállítottuk a fiúnak. Bementünk a boltba, a kezébe nyomtuk a borítékot, és meg sem vártuk, hogy mit mond, már fordultunk is ki az ajtón. Nem akartunk béna közjátékot arról, hogy ő fizetni akar, mi meg nem akarjuk elfogadni a pénzt. Az utcáról még visszanéztünk, láttuk a boldog mosolyt az arcán, ahogy előhalászta a bélyegeket, és még intett egy nagy "O.K. és köszi" jelet.
Sétálgattunk kicsit, rég jártunk a jó öreg Spandauban, ahová időközben  beszökött a tavasz. A virágárusok már iszonyatos módon kipakoltak, mintha nem is február 24. lenne. A tegnap esti "sokk" után ma sütivel jutalmaztuk magunkat az Árkádban, este pedig egy új levessel: édesköményes, almás leves. Hú, extrán finom volt.

Nádas

A művelt alkoholisták berlini klubjában jártunk tegnap. Na jó, nem. Egy irodalmi felolvasó esten, ahol a többség a kezdetekkor már megivott egy pohár bort, majd szürcsölgetett még egyet az előadás alatt. Nádas Péter volt a vendége a Literarisches Colloquium Berlinnek (LCB), ahol a Németországban most megjelent Párhuzamos történetek című regényét "reklámozta". A két órás felolvasást és beszélgetést - amelyen egy német kritikus, egy író és egy moderátor vett még részt - felvette a német országos közszolgálati rádió, és majd szombaton sugározza. A német értelmiségiek becsukott szemmel hallgatták, amikor Nádas Péter németül kétszer is hosszan felolvasott a regényéből, és a végén nagy tapsot is kapott. A kritikus azt mondta, hogy ő személy szerint két hónapig olvasta a könyvet, olyan nehéz, de szép olvasmány. Legalább 70-en voltak a Spandauhoz képest világvégi helyszínen, az LCB villaépületében. Olyan messze volt, hogy ittlétünk óta először el is tévedtünk. Időben értünk oda így is, de az autónak persze nem tetszett a nagy távolság. A végtelen éjszakai hazaúton is rettegésben tartott bennünket.

Visszatérés

Most már teljesen biztos, hogy a legjobb lábbeli viselet errefelé a gumicsizma. Délelőtt a régi, de nem feledett barátommal, a pöttyös, gurulós bevásárló szatyorral ismét az "új életnek" megfelelően a Lidl-ben jártunk, ahol beköszöntött a tavasz: cserepes virágok mindenfelé, és már a húsvéti nyuszik is megérkeztek. Akkor még eső utáni volt a hangulat, délutánra pedig kisütött a nap.
A Malév hiányában Easyjettel utaztam, amolyan úriasszonyosan. "Ferihegy 1-en" ezen a szép szerda délután iszonyatos tömeg volt, a kígyózó sorban az Easyjet alkalmazottak keresték a hozzám hasonló balekokat, akik a helyszínen megveszik a "gyorsító jegyet". Kiemeltek a sorból, elkísértek a pénztárhoz, ahol 3.500 forintért megvehettem a jegyet. Ezzel egy külön sorba álltam újra be, és valamivel előbb jutottam be a kapuhoz. A "gyorsítójegyesek" a beszállásnál előre mehetnek, külön, elkerítve szállhatnak fel a buszra, majd elsőként szállhatnak fel a repülőre. A többi "halandó" addig a busz csukott ajtaja mögött várakozik. A fapados járatok nagyon komolyan veszik az" utastérbe csak egy csomag vihető fel" elvet, így egy női retikül és egy kabinbőrönd már két csomagnak számít. Vannak, akik a helyszínen szembesülnek ezzel és gyors pakolásba kezdenek. Tegnap egy nagyobb lánycsapatnál egy pár gumicsizma, egy ruha és egy zacskó bonbon végezte a földön, hátrahagyva, hogy a kézitáskák beférjenek a másik csomagba.  A gép csak kicsit zötykölődött, és hozzávetőleg 1 óra 10 perc alatt ért Budapestről Berlinbe. Ez eddig ok is lett volna, ha nem kellett volna a Spanduba igyekvő vonatra az iszonyatos nagy gurulós bőrönddel - aminek egyik kereke bemondta az unalmast - valósággal szaladni. Előttem P. - akivel a repülőn futottam össze - haladt öles léptekkel, diktálva az iramot és egyik táskámat húzva, mögötte én. Ahogy felugrottunk a vonatra, már indult is. Egy jó darabig nem tudtunk egymáshoz szólni a lihegéstől.

Kismetró

Ma a világ legrövidebb metróvonalai című rovatunk mutatkozik be.

Ez a berlini példány, az U55 tényleg igen rövid, két végállomásból és egy megállóból áll. Beceneve Kanzler-U-Bahn, azaz kancellármetró. Azt hiszem, nevét azért kapta, mert a megálló majdnem a kancellári hivatal előtt van.

Medvetulajdonosok

Balra Fliegauf Bence, aki 2012-ben nyerte el a Berlinale zsűrijének nagydíját, jobbra Tarr Béla, aki 2011-ben kapta meg ugyanezt a díjat - egy helyes Ezüst Medvét - a berlini nemzetközi filmfesztiválon.

Fliegauf

Fliegauf Bence és az Ezüst Medve.

Otthon

Hazaugrottunk, M. egy testvérének esküvőjére. Hamarosan folytatjuk berlini életünk érdekesebbnél érdekesebb történéseinek bemutatását.

die Gruppe

Íme a csoport. Nincs itt mindenki, az egyik török lánynak hétvégén lesz az esküvője, de most a fogával van valami, azért hiányzik, és még egy török asszonyság beteg. Jobb oldalon alul szemüvegben az olasz Lilinana, mellette az "energiavámpír", utána pedig a lengyel Katerina. Joanna jobb oldalon áll csíkosba, mellette balról a két albán nő, és bal oldalon a második a thai lány, a többiek mind törökök. Ebben az összeállításban nem találkozom többet velük, mert jövő héten ez a kurzus véget ér, és van, akinek már nem finanszíroz a Jobcenter. A többieknek mennek tovább. A kendő nélküli albán lánytól ma azt tudtam meg, hogy ő például 2013-ig jár ide. Elképesztő, nem? Addig ingyen járhat egy nyelviskolába, mert az állam fizeti.
Akármilyenek is, lehet tőlük tanulni. Például az újrakezdésről. Egy másik kultúrában, egy másik országban, nyelvtudás nélkül meg lehet próbálni újra boldogulni. Igazságtalan vagyok az "energiavámpírral", ma megtudtam, hogy neki nincs férje, és ő az egyetlen közülük, aki dolgozik. Nem lát, de a szemüveg meg drága, mondta, és azt is, hogy nyáron meglézerezteti majd otthon, Törökországban.
Joannától tegnap azt tudtam meg, hogy minden évben elutaznak Magyarországra a férjével, mert ő szereti a meleg fürdőket, a férje pedig a kelet-európai népeket. Voltak már Hévízen, Keszthelyen, Hajdúszoboszlón és Budapesten többször. Szerény nyelvtudásommal próbáltam megtudni, hogy talán Kelet-Berlinben születtek, azért ez a vonzódás, és hát igen, ráhibáztam. Tegnap - épp a külön feladatokat körmöltem - megint berágott az asszonyokra, most a lassúságuk miatt, és arra kaptam fel a fejem, hogy kabátban állnak és indulnak haza. Erre én is indultam volna, mire Joanna közölte, hogy maradjak, még volt fél óra egyig, és próbált velem beszélgetni. A költözésről, az esetleges új nyelviskoláról, a kelet-berliniekről, én azt akartam volna valahogy elnyökögni, hogy sok mindent értek, de beszélni sajna' nem tudok. Jelezte, ő is így van angollal, mert a szavak kiejtése nagyon nehéz. Nézzek minden nap legalább fél órát tévét.
Ma is, ahogy egész héten, fagyoskodtunk, mert rossz volt a fűtés az egész tömbben, a szomszédos iskolában, és itt a könyvtárban, ami termeket ad a népfőiskolának. Fél egyre, mire vége lett az órának és már csak a fényképkészítéssel szórakoztattam a csoportot, megjavult és lett is meleg. Hazafelé már nagyon "profin" nyomtam a buszon a jegyvételt, tegnap ugyanis megállapítottam, hogy csak annyit kell mondani: ab. Semmi "kérek szépen egy jegyet Spandauba a Városházához". Minden AB-jegy 2,3 euró, és egy útra szól.

Offenzíva

Szóval, Berlinben járt L. J., amolyan előőrsként, mert majd O. V. is jön. És majd csak jönnek és jönnek, mert most kezdődik az offenzíva. Szóval, lesz munka dögivel. Amúgy a követségen volt a nyilvános rendezvény, és most egy új útvonalon igyekeztünk oda, ezt P. ajánlotta. Bár valamennyivel rövidebb, este olyan sok az autó rajta, és olyan sok a buszok mögül az épphogy kivilágított útra lelépő gyalogos, hogy ezt át kell gondolunk, és majd az "újratervezést" kell előadnunk. Már nagyon várjuk, hogy beljebb költözhessünk, mert akkor nem lenne körülményes minden egyes "városi" út. Főleg, hogy az autó 60-nál gyorsabb sebességnél elég fura hangot ad. Szerintük - ami persze nem jelent semmi biztosat - nem a motorból jön a hang, és nem is jön mindig. Ez jelenthet némi megnyugvást.

A hentes

Íme, a hentes. Megmentette a mai blogot. Bár voltak vicces iskolai történetek, azokhoz fényképet nem sikerült készíteni. De az iskolához közeli Netto nevű bolt mellett ott állt ő, a magyar hentes. Abban maradtunk M.-mel., hogy ma gyors ebéd lesz, veszünk egy grillcsirkét a parkolóba leállított bódénál, eszünk hozzá savanyú uborkát, és ennyi. Épp azt magyaráztam M.-nek, hogy egy kisebb csirkét kérjen, amikor megszólalt a hentes: magyarul könnyebb lesz! Egyből elkezdtük faggatni, hogy került ide, mióta van itt. Kiderült, Berlinbe csak három hónapja jött, amúgy 3 éve van Németországban. Minden nap máshol állítja le a bódét, hétfőnként itt, Spandauban. Mondta azt is, hogy ez nem tűnik valami jó választásnak, mert a németek sajnálják a pénzt a grillcsirkére. Pedig ezt itt Nyugat-Berlin volt valaha - magyarázta. Erre mi azt válaszoltunk, hogy jó, de itt leginkább bevándorlók laknak, de valahogy nem vette az adást. Kérdeztem, tudott-e németül, amikor 3 éve idejött, mondta, hát, nem nagyon. Megígértük, hogy jövő hétfőn is meglátogatjuk, és "hazatoltuk" a szekeret a több mint 6 eurós csirkével együtt. Az iskola ma csupa móka, kacagás volt. Leszámítva, hogy az egy hetes szünet nem tett jót a fűtésnek, hiába szerelte meg Joanna az ablakot, a hőmérő nem akart többet mutatni 19 foknál. Szóval egész délelőtt kabátban üldögéltem, de azért jól szórakoztam. Két új szót "tanultam": Popo, pipi. Az "energiavámpír" padszomszédom későn érkezett, átfagyva, kávéval a kezében, mert még betért valahová megvenni a melegítő italt. Fázott, mint a kutya, de Joanna kérdéseire, hogy például miért nem vett fel kesztyűt, közölte, azt nem szereti. Majd, mikor már átmelegedett, elmesélte azt is, hogy a síszünet alatt elesett, és "meine Popo kaput" lett. Na, ezen mindenki jót nevetett, de nem azért, mert legszebb öröm a káröröm, hanem talán azért, mert végre mindenki értette, miről is van szó. Egy hétig nem tudott ülni, és nehezen "pipilt". Ez a "tragédia" persze nem változtatta meg alapvetően a jellemét, folytatta tovább a mások füzetéből való másolást, a gondolkodás megspórolását, és persze továbbra sem vett szemüveget, ezért a tábláról is csak úgy tud másolni, ha kiül a tanári asztalhoz. Nevettünk még azon is, hogy az egyik török asszonyságot az útlevele két évvel öregíti, de állítólag ez Törökországban mindennapos hiba. Joanna elmesélte a budapesti kirándulást, mert amíg a csoportból mindenki szinte ugyanazt csinálta a síszünetben - legalábbis mindenki ugyanannak a pár igének a múlt idejét tudja csak, például főzni, aludni, olvasni, sétálni, maradni -, addig ő kiragyogott ebből. Nemcsak azért, mert több igével gazdálkodik, mint mi, hanem mert az egész hetet Magyarországon töltötte, csak tegnap éjjel érkezett meg a dühös macskához. Szóval egy hétig áztatta magát és a férjét a Széchenyiben, a Gellértben és még éjszakai fürdőzésen is volt a Rudasban, ette a gulyást és próbált térképpel közlekedni. A férje vezetett, ő meg a térképet bújta, és majdnem válás lett a vége, mesélte. Mindenesetre a - talán a sok fűszeres kajától - csupa pattanás a bőre, fáradtabbnak nézett ki, mint eddig bármikor.

Vigasz

 

Ne hadd el magad, öregem,
bőröd ne bízd kereskedőre,
ki elád felhőt az egen
s a földön telket vesz belőle.
Inkább segít a kutya szőre
a teríthető betegen,
semhogy magát miértünk törje,
aki sorsunktól idegen.

Magának rág mind, aki rág,
a fogacskák azért fogannak.
S mert éhes rongy vagy, a fogát
elkoldulhatod-e a kannak?
Fázol. Hát mondd, hihetsz-e annak,
ki fűtve lakik öt szobát,
falain havas tájak vannak,
meztelen nők meg almafák?
Hihetsz-e? Szagos kis dorong
édes szivarja s míg mi morgunk,
ő langyos vízben ül s borong,
hogy óh, mi mennyire nyomorgunk!
Ha pincéjébe szenet hordunk,
egy pakli „balkánt” is kibont!
Szivére veszi terhünk, gondunk.
Vállára venni nem bolond...
Bús jószág, ne vetéld magad!
Együtt vágunk a jeges télnek.
A jégből csak lucsok fakad,
de hű társ - éhezők kísérnek.
S ha most a tyúkszemünkre lépnek,
hogy lábunk cipőnkbe dagad,
rajtad is mult. Lásd, harc az élet,
ne tékozold bizalmadat.

1933. október 19.

József Attila

Hideg

Mára virradva mínusz 17 fok volt, és most sincs több mínusz 10-nél, szállingózik a hó. Ma talán ki sem mozdulunk. Program: mosás, főzés. Hm.

Haladás

Ilyen jól még sosem álltunk a lakáskereséssel. Azaz: haladunk. Tanulság: az információhiány mellett két dolog akadályozott bennünket végig, az egyik a tisztesség, a másik a becsület. Utólag visszanézve látszik, hogy hamar felfogtuk, mindenféle igazolásra van szükségünk ahhoz, hogy hiteles, pénzes, megbízható bérlőnek látszunk. Amikor ezzel megvoltunk, és már ajánlatot is kaptunk, szám szerint hármat, akkor a döntésben mi akadályoztuk saját magunkat. A fent említett két tulajdonsággal. A többiről majd később. Ha meg is leszünk.

Búcsú

Megkönnyeztük. Ezek még tavaly nyári képek.