Időjárás

Pár napig szuper tavasz volt, de most ismét a szokásos szürkeség a jellemző az időjárásra. Hideg van, fúj a szél, és bármikor eshet az eső. Lassan vége lesz a nagy nyuginak, ami itt a világ végén van, és a tó körüli biciklizéseknek is (M. lefülelte az oroszokat a parkban, kártyáznak!), vasárnap költözünk. Amíg itt, a világvégi tó úgy tűnik, hogy az idősebb korosztály körében népszerű, addig a városban a fiatalok és a turisták özönlötték el a parkokat. Amúgy az elmúlt hónapokban most először volt honvágyam. Először, amikor tegnap ki volt írva a kisebbik kerületi uszodára - a nagyobbik még egy évig zárva lesz felújítás miatt -, hogy valami kórokozót találtak a vizében, azért zárva van. Nagyon el kezdtem vágyakozni a Csaszi után! Másodszor pedig, amikor betévedtem a könyvesboltba. Mikor lesz az, amikor bármit is el tudnék olvasni? Csak megszokásból nézegetem meg szinte mindig az eladási toplistát, fogalmam sincs, hogy miért, hiszen még a könyvcímeket sem értem. Egyelőre nem tudni, hogy melyik nyelviskolába járok majd. A mostani jó messze lesz. Joanna szerdán a két hetes húsvéti szünet előtt mindenkinek hozott csokit. Néha már egész jókat tudunk röhögni egymáson, ami azért már jelent valamit, azt, hogy néha értjük is egymást.

Különbségek

Két különbség is van köztem és a népfőiskolás csoporttársaim között: férjnél vannak, én nem, nincs érettségijük, nekem van. Ezekkel lettem ma okosabb. A török nők, mintha már óvodában férjhez mentek volna, mindegyik sokkal fiatalabb, mint én, de már ezer éve férjnél van. Még Törökországban végezték el az általános iskolát, és ennyi. Se szakma, se semmi. Viszont ott a család. Állandóan azt kell szolgálni. A legfiatalabb lány együtt él az anyósa családjával. Ma azt mesélte, hogy bár fenékig ér a haja, mindig kendőben kell lennie, mert ez a család "kendős" család, és ezért otthon is mindig a fején van. A thai lánynak meghalt a férje egy éve, talán innen ered, hogy a szája mindig lefelé biggyed, amúgy jó fej, igaz, már előre tanul, a hanganyagokat még az óra előtt otthon jó sokszor meghallgatja. Ma azért jöttek elő ezek a témák, mert a német oktatási rendszert kellett volna németül megérteni. Hát, mit mondhatnék. Ha jól értettem, van az általános iskola, ami a 6 éves korban kezdődik és négy, vagy hat osztályig tart, ez tartományonként eltérő. Utána jön - tehát 10, vagy 12 éves kortól - az általános (magyarul legalábbis ezt is így hívják), vagy a reáliskola, vagy a gimnázium. Csak a gimnázium ad érettségit, és így csak ez után jöhet az egyetem. Az általános és a reáliskola is ad végzettséget, de ezek után még szakmát kell tanulni. Joanna azt mesélte, hogy a férje egyszer nem talált munkát, mint mérnök, és mivel Németországban kevés a tanár, elment egy reáliskolába oktatónak. Na, ott meg a diákok ahelyett, hogy figyeltek volna, papírhajókat gyártottak, műanyagpalackokkal dobálták, így aztán ez "szakmaváltás" csak kitérő lett Félix életében, és ismét mérnökként dolgozik, ami elég kirívó a családjában, ahol mindenki orvos.

Bringaiskola

Arra értem ma be a német órára, hogy Joanna magyaráz: aki akar, csütörtökönként járhat biciklis tanfolyamra! Ingyér! Ezt is a népfőiskola keretein belül lehet csinálni. Szóval a nők - mert ez csak nőknek szóló hirdetmény - egy héten egyszer elmehetnek egy szuper parkba, ahol kapnak kölcsönbe biciklit és ott tanítják őket kerekezni, meg a közlekedési szabályokra is. Úgy látszott, hogy csak én voltam teljesen elhűlve a lehetőségtől, a többieknek természetesnek tűnt. Joanna kérte, jelentkezzenek, mert előre oda kell szólni, hogy hányan mennek. Kérdezte, ki nem tud biciklizni, először csak két kéz emelkedett a magasba, aztán még vagy három. Én szinte minden óráról kések, és ez nem otrombaságból van, hanem mert az első negyed, fél óra az adminisztrációval telik. Joannának csomó papírmunkája van a bevándorlókkal. Ma a fél óra csak az egyikkel ment el, mert letelik a tanfolyama, és az orientációs kurzusra kellene mennie, ám ahhoz már legalább a B1-es szinten kellene lenni, de neki még a mostani is elég nagy kihívás. A süketek párbeszéde folyt félórában, a török nő nem értette Joannát és fordítva. Délután bicikliztem egyet a tónál és találtam egy orosz nyugdíjas férficsapatot. Körbeültek egy asztalt a parkban, és vidáman beszélgettek. A park egyébként legalább akkora, mint a Margitsziget.

Mark

Ismét itt járt Mark, a brit furgonos ember. Kiderült ugyanis, hogy a szerencse vezette múltkor felénk, amikor a görög férfi őt kérte meg a szekrény elszállítására. Felötlött aztán M.-ben, hogy Markot kéne elhívnunk a lomtalanításhoz és nem a köztisztasági vállaltot, ami sokkal drágábban végezné el a limlomok elszállítását. Így esett aztán, hogy szombaton ismét itt volt Mark. Német precizitással érkezett, jókedvűen, mint mindig. A múlt hét óta azon szórakozik, hogy milyen pici volt a görög ember, és milyen nagy a szekrény. M. már összehalmozta érkezésére a lomokat, csak be kellett pakolni a furgonba. Mark egyébként szintén decemberben költözött Berlinbe. Brightonból - ahol ő szociális munkásként dolgozott - jött a fotóművész barátnőjével együtt, mondván, az európai nagyvárosok közül itt a legolcsóbb az élet és itt pezseg igazán a művészvilág. Eladták a lakásukat és beszereztek egy furgont. Mark most indította a vállalkozását, szállít ezt-azt, egy népszerű adós-vevős oldalon hirdeti magát. A szeméttelepen teljes tanácstalansággal fogadták a jobbkormányos autót: azt kérdezték, hogy ezt a rengeteg szemetet egyenesen Angliából hozta-e M. és Mark. Mark egyébkén azt mesélte, hogy az angollal szuperül elboldogul, és nem is beszél németül. Mark folyton vigyorog, készségesen állt a fényképezőgép elé, érti ő, mi az a blog, neki is van, igaz, most indította. Teljesen fel volt dobódva a berlini tavasztól, ami szerinte már nyár, mondván, Brightonban mindig felhős az ég. Mark már kétszer járt Budapesten, a nővérének ugyanis egy Angliában élő magyar barátja van. Mark 11 éve, az első útján még a szocializmus jegyeit látta a magyar fővároson, de három éve már felcsillant előtte a nyugati élet. A jegypénztárakban ugyanis nem öreg, őszhajú asszonyok ültek, hanem fiatal, csinos lányok. Mark ősszel megint Budapestre látogat.

der Frühling

Már vagy két napja igazi tavaszi idő van. Ezt még a hírek között is bemondják, annyira örül mindenki, hogy végre süt a nap. A tónál szokás szerint zajlik az élet. Hétköznap szemmel láthatóan főként a nyugdíjasok bicikliznek, vagy párban, ugye, vagy inkább nők. Sokkal aktívabbak errefelé a népek. Futnak, bicikliznek, gyalogolnak, akár csapatosan, akár egyedül. Ma egy, úgy 20-25 főből álló nyugdíjas nőcsapatba is beleütköztünk, egy darab férfi árválkodott köztük. Vélhetően busszal eljöttek a környékre, és tervszerűen gyalogolnak körülötte. Szóval, sokkal aktívabban élnek itt az emberek, de az is igaz, hogy megkönnyítik a helyzetüket. A tó teljesen be van építve bicikliúttal, ami mellett végig külön fut egy gyalogos út.

der Streik

Már hozzávetőleg két hete sztrájkolnak az állami alkalmazottak 6,5 százalékos, vagy aki azzal jobban jár, annak 200 eurós fizetésemelést követelve. A kormány azonban 3,3 százalékos emelésre hajlik. A sztrájk nagyon érdekes. Lehet, hogy ezt hívják "guruló sztrájknak"? Ma például a berlini kukások és a uszodákban foglalkoztatott alkalmazottak nem vették fel a munkát. Aztán egy másik város másik állami munkavállalói következik, például a buszvezetők. Szóval ma nem vitték el a kukákat - egyébként a háztartási hulladékot tartalmazó szürkéket kéthetente ürítik, ahogy a sárga szatyorban külön gyűjtendő csomagolóanyagokat is -, csak holnap járnak erre. Ma nagyon fárasztóak voltak a török nők a nyelvtanfolyamon. Továbbra is törökül fecsegnek órán, és van pár köztük, amelyik elég egyszerű eset. Az egyik fiatal csaj például már akkor összepakolta a cuccát, amikor még javában folyt az óra, és arra a kérdésre, hogy miért nem csinálta meg a feladatot, azt mondta: ich habe keine Lust. Mire Joanna kifakadt, hogy a következő tanfolyamra be se iratkozzon, neki olyan tanuló nem kell, akinek nincs kedve dolgozni. Vélhetőleg nem is ezt akarta mondani a lány, mert aztán nem értette, miért kapta a fejmosást. Én általában előre imádkozom, hogy ne a szokásos szomszéddal kelljen párban dolgozni, a bal oldalamon ülő ugyanis nem sokat ért az egészből, de annál erőszakosabb. Egy darabig javítgattam a hibáit, de feladtam, meghallgatom, mint zagyvál, aztán válaszolok valamit. A cseh focista is annyira unja őket, hogy legtöbbször a lábát rázza és sóhajtozik. De Joanna szuper. Általában locsog valamiről, ami külön jó, mert ad egy kis sikerélményt. Hol a férjéről mesél, hogy mit főz, hol van és mit csinál, hol kirándultak együtt, mit történt egy barátnőjével; hol pedig az aktuális témákról, például köztársaságielnök-választásról, vagy arról az újsághírről, ami azt fejtegette: miért dobálják ki a németek a sok-sok kaját.

Der Schrank

Ma egy görög férfi elvitte a szekrényt. Mark, a brit bevándorló a jobb kormányos furgonjával, utólag csatlakozott hozzá. Szlogenje: the man with a van. Mark azt mondta, hogy a szekrény lovely, és jó nagy. De nagy vidáman ketten bő egy óra alatt bepakolták a furgonba a szekrényt, és már itt sem voltak. A görögtől ajándékba kaptunk egy olasz bort. Szóval, nemzetközi volt az este. Itt pedig egy szekrény élete képekben:

Hétfő

Itt is kitört a tavasz, és vadul folyik a készülődés a húsvétra. Legalábbis újra giccsbe hajlik minden. A szomszédos tónál lévő hétvégi házak kertjeiben már lógnak a tojások, az áruházak tele vannak játéknyuszikkal és társaikkal. Újra a hétköznapok jöttek el, megint ketten vagyunk, voltam a nyelvtanfolyamon. Amire ma csodálkoztam rá: a népfőiskola magániskolának számít, ezért a tanárok a szünetekre nem kapnak fizetést. Most például két hetes lesz a húsvéti szünet, így arra sem, de a 7 hetes nyári szünetre sem. Ez a sok szünet egy évben három hónapot tesz ki. Kérdeztem Joannát, mit dolgozik akkor, mondta, hogy semmit, hiszen van férje!

Könyvfesztivál

Szombaton M. Lipcsében járt a könyvfesztiválon. Vonattal ment, oda-vissza 90 euróért, másfél-másfél órát utazott. Megint "összefutott" Nádas Péterrel. Azaz megállapította, hogy N. P.-t az egyik legnagyobb íróként tartják számon Németországban. A Párhuzamos történetek című regényét újabb német díjra jelölték. A 18 évig íródott könyvet egy magyar származású műfordító 5 évig fordította. Míg M. tovább művelődött, mi Spandauból elmentünk az új lakhelyünkig, Prenzlauer Bergig, és azóta arról folyik a szó, hogy hol is jobb lakni. Hol erre, hol arra billen a mérleg. Spandauban olcsóbb az élet, a tó mellett lehet sportolni, futni, biciklizni. De amikor ma a buszmegállóban ki volt írva, hogy a futóverseny miatt a busz nem tartja a menetrendet, és elnézést kérnek, amiért nincs másik közlekedési alternatíva, akkor azért az új hely felé billent a mérleg.

Múzeumlátogatás

Most, hogy otthonról kaptam segítséget, eljutottam még múzeumba is. Hármasban a Pergamon Múzeumban jártunk, a tavaszi napsütésben buszoztunk a városban (végre visszavittem a könyveket a magyar házba) és még a híres Kurfürstendammon is sétálgattunk.

Ünnep

 

Kijózanodás

Ma aztán gyomorszorítóan megtapasztaltunk, hogy milyen lenézett külföldinek lenni, anélkül, hogy bármit is mondtunk volna magunkról. Egy újabb nyelviskolában jártunk, ez lenne a legközelebb az új lakóhelyhez. A fogadóórát tartó nő már eleve nem volt szimpatikus, amolyan agyonhasznált, ápolatlannak tűnő, a depressziója legmélyebb napját élő, megfáradt darab volt. M. annyit mondott bevezetésnek, hogy Spandauból jöttünk, már járok egy nyelviskolába, de a költözés miatt másikba szeretnék átjelentkezni. Erre mintha megnyomtak volna a német nőn egy gombot, enerváltan ugyan, de kiselőadásba kezdett, aminek az volt a lényege, hogy itt olyan nagy a követelmény, hogy nekem úgysem menne. Gyorsabban haladnak, több óra van egy nap, egy héten, nem jó lemaradni. Mindezt teljesen lekezelő hanggal és úgy, hogy lehetőleg ne is értsek semmit az egészből. Új szót tanultam: eventuell (esetleg), azt ugyanis szinte kötőszóként használta. És amikor ott ültünk percek óta leforrázva, megkérdezte, mit gondolok, miben vagyok elmaradva, vagyis miért szeretnék még egyszer az A2.1-be járni. Segélykérőn néztem M.-re, de vele közölte, hogy ne segítsen. Próbáltam elmondani, hogy a beszédben, és hogy spandauban másik könyvet használnak. Na, ez olaj volt a tűzre, újabb monológ következett. Úgy, hogy közben nem hangzott el egyszer sem, hogy lesz-e hely, írhatok-e tesztet stb. Végül azt kérte, hogy mondjak magamról pár szót. Ezt valahogy abszolválhattam, mert megkérdezte, hogy már az itt létem előtt is tanultam-e németül. Végül kinyögte, hogy mikor kéne újra eljönni, és akkor tesztet is lehet írni. Gyomorgörccsel jöttünk el. Hát, még jobban értékelem Joannát, aki úgy beszél, hogy mindenkinek legyen sikerélménye. Mindent el tud mondani, körbe tud írni. Két napja arról értekezik, hogy tökre fáj a háta, és tökre kivan. Tegnap orvosnál járt, akire három órát várt, majd az meg azt tanácsolta neki, hogy pihenjen, igyon sokat. Felvetettem, hogy szerintem tavaszi fáradsága van csak, igaz ezt csak úgy tudtam elmondani, hogy tavaszi betegség, mindenesetre megértette és megvette az ötletet, majd egyből jobban lett. Előtte azt magyarázta, hogy talán holnap nem is jön, mindenki nézze meg a telefonszámát, jól van-e felírva, mert majd a férje mindenkit értesít. Végül kibökte, mégis jön holnap. A német lekezelés mellett még az is nehéz, hogy teljesen kiszámíthatatlan a jelenlegi helyzetben, miként fogadják: magyarok vagyunk. Az első belvárosi nyelviskolában jól vették, az mondta a nő, két magyar tanítványa is volt, akik nagyon jól tudták a nyelvtant. A másodikban még a foglalkozásunk is hatott, ott vetették fel, hogy részt vehetnék az integrációs programban. Ma azonban az ország és a foglalkozás is rossz ajánló levél volt, utóbbi hallatán fura félmosoly hagyta el a nő arcát. Sajnos nem vittünk fényképzőgépet, de mellékelek egy jellemző, korábban készített képet. Ez a tengerpartinak tűnő nyugágy a szomszéd utcában van, már az első napos hétvégén ott ült a két főből álló német család. A férfi rövidnadrágban olvasott, a nő pedig plédbe burkolózva. Jót hallgattak együtt. Tőlük pár méterre a kert tele van szeméttel, de mindegy is, mert ők egy kerti szobrot nézik.

Határátkelő

A határátkelő blog szerint több dolog is kell a sikeres külföldi beilleszkedéshez, íme:

1. Kapcsolatteremtő készség
Alapvető készség, enélkül lehetetlen barátságokat kötni, kapcsolatokat építeni, s végső soron beépülni a befogadó ország társadalmi életébe. Az új országgal való ismerkedés során megkönnyíti a szükséges információk gyorsabb megszerzését. A kiépülő kapcsolatoknak kezdettől fontos szerepük van: csökkentik, oldják a kezdeti időszakban általában nagy stresszt okozó bizonytalanságérzést.
2. Nyelvi készség
A kapcsolatteremtés alapja, még abban az esetben is, ha valaki gyenge nyelvtudással érkezik. A helyi nyelv megtanulására való erőfeszítés önmagában is képes utat nyitni a helyiekkel való kapcsolatteremtésre. (És a kapcsolatteremtés visszahat a nyelvtanulóra is, akinek szüksége van a biztatásra és az apró sikerélményekre is a motiváció folyamatos fenntartásához.) A jó nyelvi alapokkal érkezők beilleszkedése a kutatások szerint egyébként nem feltétlenül gyorsabb, a nyelvi készségen kívül a beilleszkedésben más készségek és személyiségvonások, valamint környezeti tényezők is szerepet játszanak.
3. A kulturális kíváncsiság mint motivációs tényező
A külföldi munkavégzésre, életre készülők motivációjában sokan csak a biztos megélhetés utáni vagy a biztosabb anyagi alapok megteremtésére való vágyat hangsúlyozzák, pedig a sikeres beilleszkedésben – különösen hosszú távon – ennél gyakran fontosabb a más kultúrák és új élmények iránti érdeklődés.
4. A bizonytalanság tolerálása
A kultúrsokk alkuszakaszával kapcsolatban kiemeltem, hogy az elején az újonnan érkezőkre rengeteg új információ zúdul. Mindet feldolgozni iszonyú fárasztó, szétválogatni (mi fontos, és mi nem) nehéz. Emiatt gyakran nem megfelelő mennyiségű, ellenőrizhetetlen (vagy annak érzett), illetve akár egymásnak ellentmondó információ birtokában kell dönteni.
(Akkor és ott, amikor és ahol történt, annyi információ birtokában a posztíró számára egy döntés jónak – vagy a legkisebb rossznak – tűnt. Amikor a posztban olvassuk, külső szemlélőként már szembeötlő, hogy másképp jobb lett volna... Ahogy utólag persze azt már a posztoló is tudja.)
5. Rugalmasság
A rugalmasság alapvető jelentőségű, hiszen ha nem is minden, de sok minden másképpen "működik", megváltozott körülményekhez kell alkalmazkodni, a korábbi beidegződéseket el kell tudni "engedni".
6. Türelem és tisztelet
A másik ország kultúrájának és szokásainak is megvan a maga logikája, csak mi nem ebbe nőttünk bele. Magyarországon "ezt" meg "azt" (és ide elég sok mindent be lehet helyettesíteni) úgy kellett csinálni, az új országban meg így csinálják. Mi jöttünk ide, most az ő módszereiket és játékszabályaikat kell követnünk és tiszteletben tartanunk. (Ez különösen a kezdeti időszakban lehet nehéz, amikor több "hivatalos" ügyet kell intézni, viszonylag rövid idő alatt.)
7. Kulturális empátia
Buda Béla meghatározása szerint „Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével, a másik emberrel való közvetlen kapcsolat során, bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába. Ennek a beleélésnek a nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki, és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen. A megértés és megérzés fő eszköze az, hogy az empátia révén a saját személyiségben felidéződnek a másik érzelmei és különféle feszültségei. Ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy a személyiség beleéli, mintegy a másikba vetíti önmagát.”
A más kultúrával való találkozás során az empátia az együttélés alapvető feltétele, mivel folyamatosan olyan élmények és tapasztalatok érnek bennünket, amelyeket korábban nem éltünk át. Ha az empatikus képesség "működik", lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük és elfogadjuk a másik ember, a másik kultúra másságát.
Az empátia mélyen a személyiségben gyökerezik, direkt módon nehezen fejleszthető készség.
Az empátiát nem szabad összekeverni a szimpátiával. Az, hogy képesek vagyunk nem ítélkező módon odafordulni valamihez vagy elfogadni a másságát, nem egyenértékű azzal, hogy elnyerte a tetszésünket.
8. Erős éntudat
Az erős éntudat lehetővé teszi, hogy kiérkezőként egy másik emberrel vagy kultúrával úgy érintkezhessünk, hogy ne kelljen attól félnünk, hogy elveszítjük az identitásunkat.
Fontos az önkritika és a mások visszajelzéseire való nyitottság. A kudarcra megfelelő módon kell reagálni: inkább tanulási tapasztalatként kell felfogni, mint olyan élményként, ami aláássa az önbecsülésünket vagy a külföldihez "ellenségesen" viszonyuló világból fakad...
A visszajelzések "kiértékelése" egyébként, főleg kezdetben elég nehéznek bizonyulhat. A kulturális sokkot sokan élik át identitáskrízisként: nem tudják eldönteni, hogy a feléjük áramló jelzésekből mi a fontos és mi a lényegtelen, mert a kiköltözéssel eltávoztak abból az ismerős közegből, amiben ismerték a jelzések jelentését és jelentőségét egyaránt.
Az erős éntudattal rendelkező emberek stressztűrő képessége erős, és az esetleges kudarcok után is erősebb marad. A stressztűrés erősítéséhez külföldön is fontos, hogy legyen egy "hely" (szakkifejezéssel stabilitási zóna), ahova átmenetileg visszahúzódhatunk. Ezt biztosíthatja a partner, a család, egy hobbi, egy sport, bármi, aminek a segítségével feltöltődhetünk.
9. Humorérzék
Ennek kettős szerepe van: fontos mint beilleszkedési mechanizmus és mint a kapcsolatépítés lehetséges eszköze.
A humorérzék megőrzésével a csillapítható a frusztráció, a bizonytalanság, amit az ismeretlen környezet kivált, hiszen a jól időzített humor feloldja az embereket, illetve a feszültséget. A hibáinkon való nevetés képessége pedig néha a végső védekezés a kétségbeesés ellen.
Másfelől a humor nemcsak összekötni képes, de elválasztani is, mert megértése nagyfokú nyelvi érzékenységet igényel. Sok külföldi (sokszor még az is, aki folyékonyan beszéli a nyelvet) kirekesztettnek érzi magát, ha viccelődnek körülötte.
Fontos kiemelni, hogy a vicc is kultúrafüggő. Vagyis: ami viccesnek számít egy kultúrában, nem biztos, hogy ugyanúgy hat egy másikban!

 

Az asztal

M. nemcsak a lakberendezésnek, hanem az asztaloknak is megszállottja lett ittlétünk óta. A meglévő íróasztalokat ugyanis nem rá szabták, inkább olyan gyerekasztalok, hiába van belőle a dolgozószobában - ki tudja miért - három is, és még a szuterénben is volt kettő, de ezek ugye gazdára leletek. Szóval M. állandóan az internetet bújta, és az asztalokat nézegette. Rá is lelt a megfelelőre az Ikeában, de rengeteg pénzért, ezért aztán igyekezett használtat találni. Ez sikerült is. Tegnap este elment érte, és, mint utóbb kiderült, több mint egy órán át igyekeztek a tulajdonossal együtt az autóba préselni. Ez is sikerült. Bár nekem gyanús lett, hogy ezt aztán nem lehet majd kivenni. Reggel 9-ig vártunk, hogy ne zajongjunk a szomszédoknak. Akkor kimerészkedtünk, és hát igen, kudarcot vallott minden próbálkozás. Én fel is adtam. Gondoltam, ez amolyan "fériizé", ezzel el lesz egy darabig, mire belátja, hogy reménytelen küzdelem. Egy "mentőöltetem" még volt, hogy kérjünk segítséget a szomszédoktól, hátha a férfiemberek majd valahogy rájönnek a megoldásra. Tíz körül be is csöngetett a két német szomszédhoz, de nem nyitottak ajtót! Az egyik kb. negyed óra múlva elsietett a boltba, de úgy csinált, mintha nem is látná a problémát. Én már nézni sem bírtam a "küzdelmet", ezért magára hagytam, de egyszer csak furcsa hangra lettem figyelmes. Fűrész? - kérdeztem magamban. És igen! M. az asztal egyik sarkát fűrészelte. Mint mesélte, a kínaihoz is becsengetett, és tőle kérte a célszerszámot. Ő ajtót is nyitott és oda is adta az eszközt. M. úgy gondolta, a csonkítás nem válhat hátrányává az asztallapnak, amely így ki is csusszant a csomagtartó felől. M. büszke volt, hogy végül megoldotta a problémát, hiába próbáltam lehűteni, hogy ja, igen, fűrésszel!!!

Wulff

Élő adásban búcsúztatják a németek a bukott államfőjüket, akit még tavaly decemberben kezdett el támadni a sajtó korrupciógyanús ügyei miatt. Azt követően minden nap minden híradás első híre volt az államfő valamilyen összefüggésben. Ezt a tendenciát csak az olasz hajó balesete törte meg, de ez is időleges volt. Addig, addig nyomozott utána a média, hogy végül az ügyészségig jutottak az ügyei. Bár a búcsúztatása a hagyományoknak megfelelő, az exelnök mosolya nem őszinte. Az egész ünnepség inkább gyászmisére hasonlít. Bár M.-től megtudtam, hogy a katonazenekar által játszott számokat az elnök válogathatta össze, és a szokásos három helyett négyet is játszanak neki.

Frauentag

A nemzetközi nőnapon a spandaui SPD-től tudtam szerezni egy szál rózsát. A téren osztogatták, igaz, a adtak hozzá egy papírt is, amelyet kitöltve akár be is léphetnék a pártba. Viszont megvettük spandaui kirakatban korábban lefényképezett egyik nyuszit. Amolyan búcsúajándéknak. Ma egy másik nyelviskolai fogadóórán voltunk. A központi népfőiskola ugyanis minden nap másik helyszínen tart fogadóórát, és mivel tegnap az egyik ilyen helyen nem működött a számítógépes rendszer, ide irányítottak. Adtak egy fecnit is, állítva, hogy azt felmutatva majd nem kell sorban állni. Nagyon jól jött a papírdarab, mert itt aztán legalább 50 ember várt a sorára. Annyi volt itt a bevándorló - akik közt feltűnően sok volt a spanyol fiatal -, mint a szomszéd utcában a lakhelyüket jellemző parabolaantenna. Némi erőszakoskodás árán sikerült egyik férfitanár asztalához kerülni, és előadni a helyzetet, hogy már járok egy népfőiskolára, de átköltözünk a város másik felébe, ezért másik helyszínt keresünk. Majd megkérdezte, honnan jöttünk. Aztán kiderült, hogy én is részt vehetek az integrációs programban. Ebben nem 130, hanem csak 100 euró a 100 órás tanfolyamegységek ára, és a végén egy sikeres integrációs vizsga után a befizetett összeg fele visszajár. Ha lesz hely. Ugyanis olyan sokan járnak. Főleg oda, amelyeket én néztem ki, az új lakóhelyhez közel. Így aztán felírt egy várakozási listára.