Hírek

Bekerült a kerületünk - Prenzlauer Berg - a hétvégi Bildbe. Egy névtelen "szerző" ugyanis leveleket dobott az itteni postaládákba, jelezve, utálja az ideköltözőket. A sajtó által "svábgyűlöletnek" nevezett jelenség szerint az a helyzet, hogy sokan települnek be Berlinbe, ezt azonban az "őslakosok" finoman szólva nem igazán kedvelik. A helyiek szerint "anyák szállták meg a negyedet", minden helyet elfoglalnak a kerületben. A névtelen levélben az olvasható, hogy a betelepülőket a szülők pénzelik, nem csinálnak semmit, csak kávézgatnak, a gyerekükre istenként tekintenek, de nem nevelik őket. M. mesélte, hogy korábban a kerültben volt egy "babkocsigyújtogató" is. Kiderült, egy fiatal postás volt, aki szerint az idetelepültek felverik a lakbéreket, neki ezért kellett elköltöznie, de a munkája itt maradt, emiatt pedig ingázni volt kénytelen és teljesen kikészült, drogokon élt. Az is igaz, hogy amikor a költözés előtt M. elvitte a szerződéstervezetet a spandaui civil bérlőket segítő egyesülethez, ők is megjegyezték, hogy az "ilyenek" - mint mi például - verik fel az árakat. Hát, az tény, hogy teljesen élhető ez a kerület. Nem csoda, hogy népszerű. Szuper a tömegközlekedés, metró, villamos is összeköt a belvárossal, szélesek az utcák, rengeteg a park, nagyok a lakások, sok a bolt. Az is igaz, hogy az ember lépten-nyomon gyerekével közlekedő nőket lát. Babakocsival, biciklivel, de már láttam terhes nőt is biciklizni. A biciklisták úgy száguldoznak, hogy állandóan résen kell lenni, nehogy elüssenek. Kedden együtt buszoztam a nyelviskolába az olasz Lilianaval. Nyilván azért nézett ki az ablakon szinte végig, hogy ne kelljen beszélgetni, kerülte a kínos párbeszédet. De amikor már a negyedik babakocsis szállt fel a buszra Spandauban, akkor azért nem bírta tovább és jelezte, hogy Berlinben sok a gyerek. Mondta, hogy Olaszországban egyet, vagy kettőt vállalnak (persze nem ilyen választékosan fejezte ki magát) a családok, itt viszont többet. Amúgy tornaórát tartottam a "törcsiknek" (törökök). Persze Joanna kezdeményezte, hogy álljunk fel, és mozgassuk meg magunk, de valami olyan enervált gyakorlatot mutatott, hogy mondtam, állj, majd én. Egy kis gerinctornát adtam elő, kb. 2 percben, totál kifáradtak, én meg csak röhögtem rajtuk. A legöregebb is 10 évvel fiatalabb mint én, de a főzésen, gyereknevelésen, az "együttcsövezésen" (folyton egymás látogatják, és matracokon alszanak) nem sok mindent csináltak életükben.