Költözés1

A költözés röviden: nagyon kemény volt. Hosszan: nagyon, nagyon kemény volt. Ugye már hetekkel korábban indultak az előkészületek a lomtalanítással. A szolgálati lakásban az elődök olyan dolgokat halmoztak például fel, mint nejlonfüggöny, ezzel volt tele egy ágyneműtartó. De volt több dohos ágy is, telexgép, a padláson még egy törött, üvegből lévő - talán - hörcsögház. És most csak az érdekesebb dolgokat említettem. M. hetekig horda a cuccokat az ősrégi kisautóval a szemétlerakóba, és - ugye - még Mark is elvitt egy furgonnyit. Az előkészületekhez tartozott az újságok, levelek árirányításának megszervezése, annak biztosítása, hogy legyen internet és Digi-tv. Kiderült, hogy a vonalas telefont és az internetet nem lehet áthozni, ezért az új kerületben másik szolgáltatót kellett választani. Az új szolgálató az új és a régi cím között küldözgette a beszerelésre váró eszközöket, végül ezt megunva elmentünk a spandaui boltba, hogy legyen kedves oda lerakatni, így aztán két csomagunk is lett, a bolt kénytelen visszaküldeni. Az internet meg a tévé persze még nem jó, de azért alakul.
A költöztető céggel - hogy valami jót is kiemeljek - jól jártunk. Nem "Herr Herr" lett a befutó, aki bár érdekes embernek tűnt, mégsem az általunk kért április 1-jére, hanem másodikára adott árajánlatot, mert azt gondolta, hogy mi rossz dátumot írtunk és nem vasárnap, ráadásul április 1-jén akarunk költözni. A kiválasztott cég egyik embere, egy fiatal srác korábban eljött, felmérte a szállítandó mennyiséget, és megígérte, tekintettel a vasárnapra, reggel 10 után jönnek. Így is lett. Öten érkeztek, szigorú munkamegosztás szerint dolgoztak. Az egyik fiú például csak a legnagyobb szekrényt szerelte szét - mert végül bútorszerelést is kértünk -, majd elment, és később az új címen megjelent összeszerelni a rettenetet. Ketten a házban pakoltak, egy kisfiú kis gurulós szerkentyűkkel tologatta az ajtó és a teherautó között a cuccokat, egy pedig - aki a sofőr volt - az autóban rendezkedett. A költöztetés előtt a cégnek még le kellett foglalni az utca egy részét előre, táblákkal jelezték, hogy április 1-jén ott tilos lesz parkolni, ezt is szuperül elintézték.
A csapatról csak később derült ki,  hogy nemzetközi volt, ezt elsőre nem lehetett megállapítani, olyan jól beszéltek németül. A sofőr portugál, a csapatvezető orosz volt. Mi igyekeztünk hozzájuk alkalmazkodni, amikor 11-kor elmentek szendvicsezni, gyorsan ettünk valamit, meg főztünk nekik kávét. Kiderült: a  teherautóba egyszerre nem is férnek be a cuccok, így második kör is lesz majd. Aztán elindultunk az új lakásba. Mi ott - illetve már itt - több mint egy órát vártunk rájuk, mert elmentek enni. Végül megjöttek, ami onnan derült ki, hogy nagy hangoskodás volt az udvaron. Két itt lakó is rájuk förmedt, hogy hogy merészelnek behajtani. Itt meg is jegyezném, sikerült ismét kiábrándulni a németekből. Nagyon igyekeztünk végig, hogy ne tűnjünk bunkó magyaroknak, de mégis hibáztunk, és kaptunk is érte a fejünkre. M. kedves gesztusnak gondolta, hogy a spandaui szomszédoknak búcsúzóul adjunk unicumot, cserébe az egyiktől kaptunk is a fejünkre. A három közül az egyiknek még szombaton odaadta, amikor azonban becsöngetett a másikhoz vasárnap, a nő fején már lehetett látni, hogy baj van. Kiakadt ugyanis azon, hogy közel 2 órán át nem tudott volna kijárni az autójával a pakolás miatt, ha akart volna. Igaz, nem akart, de ha akart volna. Erről kiselőadást tartott, majd amikor meglátta az unicomot megenyhült, amúgy, "németmódra", tehát valami kis mosoly suhant át az arcát. A kínai szomszédnál M. már nem akart újabb fejmosást kapni, ezért csak letette az üveget az ajtó elé.
A német kedvességbe az új helyen is egyből megmerítkezhettünk: begurultunk az autóval, már előre stresszelve, hogy az ütött-kopott járgány igencsak kilóg majd a sorból a mercik és audik között, leálltunk, és már jött is egy férfi majdhogynem üvöltözve. Hogy ott nem szabad leállni. M. próbálta elmondani, hogy a kulcsért jöttünk, már várnak, de az csak mondta és mondta. A főbérlő férje végül szerencsére megjött, és beengedett a garázsba. (A férjről később kiderült, hogy volt férj. Fura volt, hogy azt mondta: ha jól vagyok tájékoztatva, akkor ez a lakás a másodikon van. A főbérlő színésznő ugyanis Frankfurtban játszik, és nem volt itthon a költözés alatt.)
Szóval a költöztetők a velünk üvöltözővel és egy másikkal is találkoztak. De nem voltak olyan pipogyák mint mint, csak félvállról okították a helyi erőket, hogy "kussoljanak" már, minden ok. Aztán jött a kipakolás, majd az újabb spandaui kör az ottmaradt bútorokért. Az orosz fiú este nyolcig szerelte az ágyat, de végül meglett az is. Folyt. köv. (Még annyit, hogy kiderült, nem lennék jó takarítónőnek, pedig törtem a fejem ezen az új szakmán. A 130 négyzetméteres ház kiporszívózása, felmosása után olyan izomlázam van, hogy jaj.)