Megfigyeléseim szerint a németek jelleméről mindent elmond az, hogy miként bicikliznek, vagy ahogy az uszodában viselkednek. Egy szóval: nyomulnak. Már reggel, amikor az ember kidugja a biciklije orrát az útra, észnél kell lennie és fel kell vennie a ritmust. Tekernek és tekernek, gyorsítanak, száguldanak. Én néha csak várok, hogy vonuljon el a "csorda az itatóhoz", és amikor végre nyugi van, elindulok. Biciklizni jó, ez tény, de ahogy itt teszik, az kész életveszély. A héten a magyar fiút, az Ákost ütötte el egy másik biciklis, egy német férfi, aki ugyan hibás volt, de kikérte magának, hogy ezt szóvá tette a vétlen és sérült áldozat, és Ákos útlevelét követelte. Ma pedig a spanyol lány, Teré mesélte, hogy tegnap elütötte egy autó, mert egy építkezés miatt nem látta, hogy jön. Még mentőt is hívtak hozzá, de nem lett nagyobb baja szerencsére. Ma reggel én is láttam, amikor egy lány összeütközött egy fiúval, és hát, mind a kettő hibás volt. A lány a "csordával" mozgott, de olyan lassú volt, hogy nem bírta a tempót, a keresztbe érkező fiú pedig nem jól mérte fel a "csorda" sebességét, abba beletekert, és a leglassúbbat - ahogy az állatvilágban is, a "csorda" életében szokott lenni - eltalálta. Valahogy minden reggel az állatvilág jut eszembe, amikor a házunk előtt végignézek a bringázók száguldó során. Ahogy a szülők a biciklihez csatolt fagyis kocsiban viszik a gyerekeket az ovódába, iskolába, vagy ahogy a kis biciklivel közlekedő gyereket igazgatják, leginkább a vadonban élő állatok vonulásához hasonlít, ahogy a könyköket viszik a hátukon, vagy terelgetik őket. M. szerint ebben nincsen semmi különös, az autós közlekedés is pont ilyen csordaszerű. Szerintem meg nem. Az autóban valahogy védve és elszeparálva van mindenki, nem jön ki ennyire a "csordahatás". Az én taktikám a szórakozás lett. Felvenni nem tudom a tempót és nem is akarom, helyette jól szórakozom. Figyelem a reggeli öltözeteket, például, hogy ki teker állva magas sarkúban, kin van kosztüm, mi a legújabb táskadivat, és hogy a nők vagy a férfiak a gyorsabbak. Ahogy általában az itteni életben van, úgy a reggeli biciklizésnél sincsenek nemek, szóval nincsenek férfiak és nők, csak biciklisek. Azaz a férfiak nem előzékenyek a nőkkel, a nők pedig nem várnak el semmi hasonlót a fériaktól. Ez a helyzet az uszodában is. Nincsenek nemek, senki nem fordul meg egy jó nő után - már amikor akad ilyen teremtmény-, és mindenki nyomul. Egy-egy karmolással, oldalba veréssel meg lehet úszni, ha az embernek szerencséje van. M. ebben sem lát semmi különöset, szerinte sokan vannak, de azért igyekeznek viselkedni. Én nem ezt tapasztalom. Én ugyanis mindig megnézem, hogy van-e előttem valaki, utolérem-e, adjak-e neki előnyt. Na, ilyenre ritkán vetemednek a helyiek. Az egyik legjobb szórakozásuk, hogy teljes erőből átússzák a medencét, majd teljesen kifáradva megkapaszkodnak a túlsó végén, amitől nem lehet rendesen megforulni. Ha az ember mégis megforult, akkor az addig kapaszkodó teljes erejével újból nekivág az úszásnak, kielőz és küzd és küzd. Nem ismernek lehetetlent. Látni kéne, ahogy az anyukák a vizes öltöző kövén pelenkázzák elszántan a gyerekeket, mert képesek még ezt is megoldani.
A nyelviskola is elég nehéz a kultúrális különbségek miatt. Illetve amiatt, hogy az ember nem tudja eldönteni, vajon a padtársa nem tud viselkedni, vagy talán ez az általános viselkedés abban az országban, ahonnan az illető származik, vagy éppen otthon nagyon fegyelmezett, de külföldön teljesen elengedi magát. A vietnami lány például teljesen begőzölt, elviselhetetlen lett, amióta kiosztották az A2-es teszteket. Ő ugyanis ezt a kurzust már egyszer végigjárta, a munkafüzete végig ki van töltve, mégsem sikerült neki a szövegértéses feladata, és most is vannak olyan elemek a tananyagban, amelyeket nem tud betáplálni az agyába. Egyre jobban fél a B1-es, decemberi teszttől, és emiatt egyre kiállhatatlanabb lett. Folyon leugat mindenkit, hogy itt tanulni kell, nem beszélgetni. Ha kell, akkor kedveskedve beszél, ahogy ezt általában elképzeli az ember egy vietnamiról, aztán amikor valami az érdekei ellen való, akkor keményen kiáll magáért. Ha nem ő van a középpontban, akkor döhösködve elfekszik a padon. A spanyol lány pedig múlktor azt mesélte, hogy jó lenne egy német pasire szert tenni, mert akkor könyebben menne a nyelvtanulás, de hát szerinte ő túl latin, már próbálta, de nem jött be a német pasiknak. Ákos például egyáltalán nem tudja elviselni Terét, és folyton csúfolja, utánozza, amikor azt mondja, hogy "ollálá". A japán fiú szinte alig tud németül, és mégis minden szombaton a saját maga által készített berlines pólókat árulja egy másik japánnal a Mauerparkban. Nagyon jó trikókat gyárt, mi is veszünk majd, ha arra vetődünk és megtaláljuk a mauerparki forgatagban. A csoport egyébként megtizedelődik, mert többeknek nem sikerült az A2-es teszt, például Terének se, és ezért ismételniük kell. Igaz utóbbi azt találta ki "mondókának", hogy most elutazik, mert fontos művészkedni való várja Amszterdamban, és majd decemberben folytaja. Múltkor hazafelé biciklizés közben azonban mondta nekem, hogy nagyon kevés pontja lett, kénytelen ismételni. Hát, így.
Megfigyeléseim szerint a németek jelleméről mindent elmond az, hogy miként bicikliznek, vagy ahogy az uszodában viselkednek. Egy szóval: nyomulnak. Már reggel, amikor az ember kidugja a biciklije orrát az útra, észnél kell lennie és fel kell vennie a ritmust. Tekernek és tekernek, gyorsítanak, száguldanak. Én néha csak várok, hogy vonuljon el a "csorda az itatóhoz", és amikor végre nyugi van, elindulok. Biciklizni jó, ez tény, de ahogy itt teszik, az kész életveszély. A héten a magyar fiút, az Ákost ütötte el egy másik biciklis, egy német férfi, aki ugyan hibás volt, de kikérte magának, hogy ezt szóvá tette a vétlen és sérült áldozat, és Ákos útlevelét követelte. Ma pedig a spanyol lány, Teré mesélte, hogy tegnap elütötte egy autó, mert egy építkezés miatt nem látta, hogy jön. Még mentőt is hívtak hozzá, de nem lett nagyobb baja szerencsére. Ma reggel én is láttam, amikor egy lány összeütközött egy fiúval, és hát, mind a kettő hibás volt. A lány a "csordával" mozgott, de olyan lassú volt, hogy nem bírta a tempót, a keresztbe érkező fiú pedig nem jól mérte fel a "csorda" sebességét, abba beletekert, és a leglassúbbat - ahogy az állatvilágban is, a "csorda" életében szokott lenni - eltalálta. Valahogy minden reggel az állatvilág jut eszembe, amikor a házunk előtt végignézek a bringázók száguldó során. Ahogy a szülők a biciklihez csatolt fagyis kocsiban viszik a gyerekeket az ovódába, iskolába, vagy ahogy a kis biciklivel közlekedő gyereket igazgatják, leginkább a vadonban élő állatok vonulásához hasonlít, ahogy a könyköket viszik a hátukon, vagy terelgetik őket. M. szerint ebben nincsen semmi különös, az autós közlekedés is pont ilyen csordaszerű. Szerintem meg nem. Az autóban valahogy védve és elszeparálva van mindenki, nem jön ki ennyire a "csordahatás". Az én taktikám a szórakozás lett. Felvenni nem tudom a tempót és nem is akarom, helyette jól szórakozom. Figyelem a reggeli öltözeteket, például, hogy ki teker állva magas sarkúban, kin van kosztüm, mi a legújabb táskadivat, és hogy a nők vagy a férfiak a gyorsabbak. Ahogy általában az itteni életben van, úgy a reggeli biciklizésnél sincsenek nemek, szóval nincsenek férfiak és nők, csak biciklisek. Azaz a férfiak nem előzékenyek a nőkkel, a nők pedig nem várnak el semmi hasonlót a fériaktól. Ez a helyzet az uszodában is. Nincsenek nemek, senki nem fordul meg egy jó nő után - már amikor akad ilyen teremtmény-, és mindenki nyomul. Egy-egy karmolással, oldalba veréssel meg lehet úszni, ha az embernek szerencséje van. M. ebben sem lát semmi különöset, szerinte sokan vannak, de azért igyekeznek viselkedni. Én nem ezt tapasztalom. Én ugyanis mindig megnézem, hogy van-e előttem valaki, utolérem-e, adjak-e neki előnyt. Na, ilyenre ritkán vetemednek a helyiek. Az egyik legjobb szórakozásuk, hogy teljes erőből átússzák a medencét, majd teljesen kifáradva megkapaszkodnak a túlsó végén, amitől nem lehet rendesen megforulni. Ha az ember mégis megforult, akkor az addig kapaszkodó teljes erejével újból nekivág az úszásnak, kielőz és küzd és küzd. Nem ismernek lehetetlent. Látni kéne, ahogy az anyukák a vizes öltöző kövén pelenkázzák elszántan a gyerekeket, mert képesek még ezt is megoldani. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése