Hát, mostanában nem nagyon szórakoztunk. Csak úgy mennek a napok egymás után. Moziban voltunk párszor, vagy itthon veszünk fel filmeket a német adókról, és veszünk hozzá a boltban előregyártott édes pattogatott kukoricát. Szombaton azonban "kirúgtunk a hámból". Egy irodalmi fesztiválon voltunk. Ajaj. Igaz, csak a Nádas Péter miatt, és amiatt, hogy menjünk valahová, ismerjünk meg új környeket, helyet. Azt hittem szétpattan a fejem, amikor a Nádas Péter egy esszéjét olvasta fel egy német színésznő vagy fél órán át. Semmit nem értettem belőle. Azt a sztorit viszont, hogy az író egy évig minden nap lefényképezett egy fát a szobája ablakából, már másodszor hallom itt Berlinben. Szóval egy fotóalbuma kapcsán beszélgettek vele. Elmondta, hogy egyszer olyan depressziós volt, hogy még az ágyból sem tudott felkelni, csak nézegette a tárgyakat a szobájában, és akkor fedezte fel, hogy milyen érdekesek, amikor pedig felépült, lefényképezte őket. A fesztivál egyik termében legalább 80-100 érdeklődő jött el, hogy meghallgassa a magyar írót, aztán pedig dedikáltassa a könyvét. Legutóbb a Lidl-ben magyarul köszöntünk rá a magyar pénztáros lányra, aki mindig kedvesen megörül ennek. Aztán a "titkos" nyelven, magyarul - azt ugyanis szinte senki nem érti, néha még azt sem tudják belőni, hogy mi lehet - beszélgettünk. Mondta, most volt otthon, és bár nincs honvágya, egyre inkább felfedezi, hogy milyen szép Magyarország. Itt a sorban is állnak még magyarok - mondta. Kérdezte, ismerjük-e őket. Erre M.: személyesen nem, de tudjuk, hogy ő egy híres magyar író, a Dalos György. Igaz - fűzte hozzá -, itt híresebb, mint otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése