Hát

Hát, azt hittük, vége van a lakáslúzerségnek. Hogy végre ráéreztünk, mert rájöttünk, milyen papírok kellenek, beszereztük, csatoltuk, pályáztunk, és még hárman fel is hívtak minket, hogy nyertünk. Aztán most mégis itt állunk tanácstalanul. Olyan tételekből áll a szerződéstervezet, amit nem tudunk összehasonlítani a jelenlegi bérlemény árával. A héten pedig dönteni kell, nincs rá több idő. És több lakást sem akarunk megnézni. Nem csoda, ha az előd feladta a városba költözést. Na. Ehhez a mai feszültséghez hozzájött még, hogy fogalmunk sincs, hazajutunk-e februárban, ha nem lesz Malév. Hát, nem ez volt a legjobb napunk. Annyi biztos. Pedig az eddigi legfinomabban főztem ma. Olivával locsolt, sült kelbimbót, sajtos csirkemellet jénaiban. És még várt ránk a tegnapelőtti sütőtök krémleves.

Tél

 

 

Meglepetés

Ma is folytattuk a lakáskeresést. Igaz, nagyon előrehaladott tárgyalásokat folytatunk valakivel egy lakásról, az eddigiek alapján azonban kevés a bizodalmunk az itteni főbérlőkben, és amíg nincs aláírt szerződésünk, vagy valami megnyugtató lépés, addig keresünk tovább. Amikor beértünk a városba, első utunk egy török hotdogsütő-internetkávézóba vezetett, mert már jártunk ott pénteken is, tudtuk, hogy van mosdó. Beléptünk, és láttuk, hogy a két kis asztal foglalt, férfiak ülik körbe, sörrel a kezükben fél egykor. Ácsorogtunk, kértünk valamit enni, és akkor vettük észre, hogy jé, hiszen ezek magyarok. Magyar munkások. Nekem nem volt annyi bátorságom, hogy megszólítsuk őket, M. viszont azt állítja, időnk nem volt egy beszélgetéshez. Így csak hallgatóztunk egy sort. De persze, nem tudtunk meg semmit, legfeljebb, hogy mi lesz az ebéd.
Két teljesen különböző lakást néztünk meg. Az egyiket egy nyugatnémet, pontosabban hamburgi építésznő hirdette meg, a másikat pedig egy kelet-berlini, a városból Spandauba költöző család. Az elsőnél a szokásos futószalagon ment a lakásnézés, és a legtöbben már az első látásra kibérelték volna az ingatlant, nem akartak rá aludni egyet, a másik helyen az ingatlant megmutató feleség, bár tudta, hogy késünk, mégis megvárt bennünket. Az elsőhöz anyukák is hozták a lányaikat, azoknak kerestek bérleményt, a másiknál nem volt ilyen sok jelentkező. Hát igen, a nem túlzottan rokonszenves nyugatnémet építésznő csak fogadta a bókokat, hogy milyen szuper a lakás, és nem győzte hangsúlyozni - nem leplezett önteltséggel -, hogy természetesen ő tervezte és ő is úgy érzi, hogy remekül sikerült. A beszélgetés végén már tudtunk, hogy bizony, nem minket választ majd, gyanús külföldiek vagyunk, nem helyi gazdagok.

Recyclinghof

Berlinben majd’ minden kerületben van hulladék-újrahasznosító telep, újnémetül Recyclinghof. A berlini köztisztasági vállalat honlapja szerint összesen 15 működik a városban. Mi a spandauiban voltunk szombaton, több tonna újsággal és két roggyant éjjeliszekrénnyel, és mondhatom, nagy élmény volt. A bejáratnál sorompó, az őrszolgálatot teljesítő munkatárs udvariasan érdeklődik, mit hoztunk, majd a válasz alapján közli, hogy hová parkoljunk és mit hova tegyünk.
Külön gyűjtik persze a papírt, aztán van konténer a hűtő- és fagyasztógépeknek, televízióknak és monitoroknak, egyéb háztartási elektromos készülékeknek, szőnyegeknek és egyéb textilneműnek, bútoroknak, elhasznált autógumiknak, fahulladéknak, építési törmeléknek, valamint elemeknek és akkumulátoroknak, különféle üvegeknek, csomagolóanyagnak, szaniter kerámia holmiknak (wc, fürdőkád, mosdókagyló, zuhanytálca), továbbá a kidobott cd-k és egyéb adathordozók számára, illetve nyomtatópatronoknak, elemeknek és akkumulátoroknak, és még néhány más típusú hulladéknak, de ezek most nem jutnak eszembe.
Bizonyos mennyiségig ingyen veszik át a szemetet (építési törmelék lerakásáért például az első 2 köbméter után nem kell fizetni), megrendelésre pedig házhoz mennek lomtalanítani, és viszonylag baráti áron szabadítanak meg a felesleges dolgoktól.
Úgy tűnik, a Recyclinghof látogatása nemzeti sport, legalábbis szombat délelőtt rengetegen voltak és mindenki nagyon szorgalmasan szortírozta a holmiját. A kukásruhás arcok mint valami felügyelők sétálgattak, és szűkszavú, de udvarias utasításokkal irányították a polgárok munkáját, és nagyon erősen figyelték, nehogy bármi is rossz konténerben, ládában landoljon. Velünk nem volt baj, mindent rendesen csináltunk, de az egyik anorákos azért odajött hozzánk, és kedvesen közölte, hogy engedélyt kell kérni a telep vezetésétől, ha feltétlenül folytatni szeretnénk a fényképezést.

Mester

Ma jártunk egyet a barátommal. Nincs iskola, és jövő héten sem lesz, mert szünet van, téli. De, hogy valójában kiknek, azt még nem tudjuk, mindenesetre az  nem volt fura, hogy Joanna Magyarországra utazik a jövő héten, hiszen nem lesz iskola, ő pedig tanár. Ma viszont már feltűnt, hogy a reggeli "mesterember" is szünetre megy jövő héten.
Reggel itt volt egy szerelő, hogy a fűtésrendszer szokásos évi felülvizsgálatát elvégezze. Jókedvűen jött, holott egyszer már pórul járt velünk, mert az előre megbeszélt időpontban nem voltunk itthon. Adott még egy esélyt, és eljött újra. Pont fél 9-kor csengetett be, ahogy ígérte. Hajszál pontosan. Ja, és nem azt mondta, hogy reggel 8 és 12 között jön, hanem, hogy pontban fél 9-kor. Kitisztította a cirkónak látszó gépet, majd mondta, hogy nem kell most fizetni, elküldi a számlát, és akkor majd ráérünk utalni. Mondta azt is, hogy elég egy olcsó elemet kicserélni a szerkezetben, és akkor jelenlegihez képest máris 4 százalékkal kisebb lesz a gázfogyasztás. Persze, mielőtt még bármit tesz, megbeszéli a tulajdonossal.

Majd elment, itt felejtve talán a porszívója egyik elemét. Utána szóltunk telefonon, kérte, tegyük az ajtó elé, majd érte jön. A fej azóta is ott várja.
A környékről annyit, hogy egy svéd krimi helyszínének is beillene. Főleg, hogy nagy divat a ház mellett kis ház. Ki tudja miért, de esténként szeretnek abban üldögélni a helyiek, akár egyedül, akár társasággal. 

Légifolyosó

Spandau-Staakenben egy légifolyosó van felettünk. Reggel hat után és este hét-nyolc körül körülbelül 2-3-5 percenként jönnek a gépek a közeli Tegel reptérre. Emiatt minden egyes reggel és este felér egy háborús film hanghatásával. Reggel kicsit nehezebb, tök sötétben arra ébred az em-Ber, hogy iszonyúan dübörög valami, majd rájön, hogy, ja, csak a repülők.

Uszoda

Hát, akkor most B. miatt írnom kell a berlini uszodákról. Eddig kettőhöz volt szerencsénk, az egyik Spandauban van, és inkább városi fürdő, nem is uszoda. Fényképezni tilos, ezek itt az első tudatlanságban, majd titokban készültek.
Ide is, mint minden berlini uszodába 4 euró a belépő, az állam "dotálja", és igen lehetetlen időpontokban van nyitva.
Ez a fürdő egyik nap például este 9-ig, de egy másik van, hogy éjjel fél 11-ig, hétvégén viszont reggel 9-től este 5-ig (a csatolt linkeken körbe lehet nézni). Egyik sem kifejezetten sportuszoda, a közeli talán még 25 méteres sincs. Itt például este voltunk, és alig voltak. Az épület kívülről úgy néz ki, mint talán egy iskola.
Ebben jópofa a rendszer, az em-Ber egyik oldalon bemegy utcai ruhában egy kabinba, lehajtja a padot, ezzel zárja az ajtót, majd a másik oldalon kijön papucsban és fürdőruhában a medence mellett, a kulcsot meg elteszi. Ha nagyon bénázik a kabinkereséssel, az úszómesterszerű figurák majd eligazítják. A legtöbb ember úgy úszik, hogy kitartja a fejét, de lehet, hogy csak a frizuráját félti, mert konnektor a saját, otthonról hozott hajszárítónak nincs, az ufószerű helyi masinák pedig inkább csak szénaboglya előállításában jeleskednek.

Prima

 Ma két "Prima"-t is kaptam Joannától, ami nem Gut, hanem egyenesen Prima. Igaz, hogy mind a két feladatban volt egy-egy hiba, és egyszer-egyszer segített is, de azt mondta - ha jól értettem -, hogy ez így is príma, mert a többiek egyáltalán nem is értik, hogy miről van szó. Ez persze így nem igaz, a thai lány például nagyon ügyes, ami igaz, alig derül ki, mert mi szinte egyáltalán nem értjük, hogy mit mond. Joanna valahogy már ráérzett.
Túl vagyok az első "hosszabb" beszélgetésen is. Ha egyáltalán beszélgetésnek lehet nevezni. Hál' istennek ma nem a török padszomszédommal kellett dolgoznom, aki átült egy honfitársa mellé, hanem az olasz Lilinanaval.  A bolti eladó-vevő párbeszéden túlesve csak ültünk ott kukán, és vártuk, hogy a többiek kiizzadják a beszélgetést, de annyira kínosnak tűnt a csönd, hogy végül önálló, a feladaton túlmutató társalgásba kezdtünk.
Amit megtudtam: tíz éve lakik Berlinben, mégsem tud németül, és amíg nem tud, addig munkát sem kap. Szicíliából jöttek, mert ott nincs munka. A férje a belvárosban dolgozik egy olasz étteremben, ha minden igaz, pincér, ő pedig, mielőtt háziasszony lett, fodrász volt. Megkérdeztem őt is - valahogy, ahogy -, hogy rosszak-e a német fodrászok (mindenki ezt mondja, nem mertem kipróbálni még), azt mondja, hogy ja, és hogy a német nők is elég izék. Ennyiben maradtunk.
Az albán "barátnőm" is megtalált. Azt mondta - ha jól értettem -, hogy fáj a feje, reggel tornázott, fáj a háta, vagy a dereka, ki tudja, majd elvitte a gyereket az óvodába, aztán hányt egyet. Ez utóbbit elmutogatta. Itt is ennyiben maradtunk. A szókészletem ugyanis még nem tudja követni az emberi kapcsolatok alakulását.
Amit még megértettem, az Joanna tegnapi sztorija.Tavaly 2-3 hétig Magyarországon voltak egy fürdőben a férjével - jövő héten is mennek, amíg iskolai téli szünet van -, és véletlenül bezárták a lakásukba a szomszéd macskáját. Amikor hazaértek, egy rendőrségi cetli tudatta, hogy zárcsere volt, amit a szomszéd fizetett. Mert a macska annyit nyávogott, hogy végül rendőrt hívtak a szomszédok.
Joanna ma is igyekezett nevelni az asszonyokat, egyik fiatal lánynak azt mondta, menjen már el orvoshoz, csak köhög itten. És tényleg. A padszomszédom a honfitársánál is kihúzta a gyufát, utóbbi, amint lehetett, mert a lengyel lány előbb ment haza, eggyel odébb ült, de az üres helyre, mondván, a kabátjának tartja fent, nem engedte oda.

die Qualität

Ilyen minőségi lakásokat és berendezéseket még sosem láttunk, mint itt, Berlinben a lakáskeresés közben.
Ma például egy teljesen új lakóparkszerűségben néztünk meg két lakást. Igaz, hogy még rendezetlen, kialakulatlan a környék, és minden olyan steril a fehér házfalak miatt, de az építők nagyon odatették magukat.
A lakások ajtaja például tűz esetében önműködően kinyílik, vagy például a padlófűtés hőmérsékletét minden szobában külön lehet szabályozni, és a mérőórák leolvasásával sem kell vacakolni, hiszen a rendszer ezt önműködően regisztrálja, adóvevővel beküldi a szolgáltatóhoz, ezért aztán óraleolvasókat sem kell foglalkoztatni.
Az már szinte megszokott, hogy miden lakásban van vendég WC, itt például tusoló is volt hozzá.
A beépített konyha része a hűtőszekrény, és már a szemetesvödröd is beletették a konyhaszekrény ajtajába.

De voltunk egy nagyon helyes lakásban is. Igaz, ott megint futószalagon ment a lakásnézés, de a berendezés itt is nagyon ötletes volt. A nappali egyben volt a konyhával, de egy kisebb dobogón állt, és igaz, az ülőgarnitúra miatt nem lehetett kinyitni egy ajtót, de az ajtó a lifthez nyílt, amit - úgy tűnt - a házfelújításnál utólag építettek a házhoz.

Tüntetés

 A világ boldogabbik sarkában is vannak tüntetések, de ott az igazán fontos dolgokért mozdulnak meg több ezren.
M. szerint szombaton Berlinben a "boldogabb csirkékért" demonstrált vagy 23 ezer ember.
Minden olajozottan zajlott: rendőrök zárták le a forgalomtól a környező utcákat, osztogatták a szórólapokat, beszédeket tartottak a színpadon.
A több tíz szervezet azért fogott össze, hogy a világ minden tájáról a  Grüne Woche-ra érkezett agrárvezetőket figyelmeztessék: vessenek véget az ipari állattenyésztésnek és inkább parasztgazdaságokban neveljék a csirkéket.
Minket ugyan akadályoztak a tüntetők abban, hogy a a kocsival időben eljussunk a célállomásra, de túlléptünk a problémán.

Liebe

Lakásmizéria

Nemcsak minket, hanem állítólag a berlini tartományi vezetést is felháborítja, ahogy a német fővárosban a lakásbérleti díjak emelkednek. A berliniek több mint 80 százaléka bérlakásban lakik, de egyre többen érdeklődnek lakásvásárlás iránt, sokszor kifejezetten befektetési céllal. Berlin talán az egyetlen nyugati világváros, ahol viszonylag olcsó az ingatlan és az egyik legélhetőbb metropolis is egyben, ezért robbanásszerűen nő a kereslet a piacon. A folyamatot erősíti, hogy alacsonyak a kamatok, ezért itt kevéssé érdemes bankban tartani a pénzt, viszont a hitel is olcsó, így aztán nagyon vonzó befektetési lehetőség egy-egy lakás megvásárlása hitellel.
Akkor most egy lakáskereső napunk ennek jegyében: szombat reggel kilenckor már a megbeszélt ház előtt állunk, kiderül, hogy még két másik családdal is találkozót beszélt meg az ingatlanügynök. Most kivételesen egy kedves fiúval volt dolgunk, igyekezett minél többet mesélni a lakásról. Elmondta az is: a főbérlő nem akarja, hogy üresen álljon az ingatlan, mert akkor nem termel pénzt. A lakás és a környék is igen tetszetős, de bemutató után itt is megkaptuk a kitöltendő űrlapot.
Az ingatlanos azt is hozzátette: van idő átgondolni, de persze a gyorsaság sem árt, habár, nem ez lesz az a szempont, ami alapján a tulaj dönt. De hogy mi, itt sem tudtuk meg.

Aztán elkullogtunk.
Ekkor már kezdtük magunkat csóró magyaroknak érezni.
A berlini jómódú fiatalok vágják a témát, tudják, mi ez az egész, láthatólag nem zavarja őket a futószalagszerű lakásbemutatás sem.Üdv idegenben - kommentálta P. a sztorinkat, amikor este telefonon előadtam neki.
A következő lakásig még több óránk volt, így felfedeztünk egy uszodát.
A belépő - minden városi uszodába, mert azokat az állam működteti - csupán csak 4 euró. Ez most végre 50 méteres volt, és egész tűrhető, igaz, össze sem lehet hasonlítani a Csaszival (azért van, ami otthon sokkal jobb).
Fél 12-kor már a következő megnézendő lakás előtt álltunk, amit kivételesen nem ingatlanos, hanem a tulajdonos kínált kiadásra, amikor telefonált személyesen, hogy nagyon boldog - ez minket persze abszolúte nem érdekelt -, mert már ki is adta a lakást, és nekünk is hasonló szerencsét kíván.
Hát igen.
Nagyon "vidám" ültünk vissza az autóba, hogy akkor elindulunk a harmadik helyszínre, amit ugyan kettőkor lehet megnézni, de majd felfedezzük - szakadó havas esőben - legfeljebb a környéket. Ekkor telefonált egy újabb ingatlanos, hogy megnézhetnék egy negyedik ingatlant, amire szintén pénteken jelentkeztünk. (Pénteken ugyanis átálltunk az ipari keresésre, ahánynak csak tudtunk, írtunk.)
Ez nem egy felújított régi ház, hanem egy teljesen új telep, még a kertépítés van hátra, két hónap múlva lesz teljesen kész. Modern lakás volt, ahogy azt szokták, amerikai konyhával, mindenhol csupa ablakkal, kívülre helyezett mozgatható árnyékolóval, hatalmas, a nappali egész hosszában húzódó balkonnal,és az egész ház alatt átfutó teremgarázzsal, ahol egy helyet persze újabb 70 euróért lehet kibérelni. Itt is volt egy kis "futószalag feeling", annak ellenére, hogy a délután egykor csak mi néztük meg a lakást.

Megkaptuk a jelentkezési formanyomtatványt, de azzal, hogy ha kell, miénk a lakás, csak nehogy lemaradjunk róla.
Utána robogtunk tovább a harmadik helyszínre, és bár az utcát hamar megtaláltuk, a házszámmal akadt egy kis gondunk.
Az utcákat ugyanis nem úgy számozzák, mint otthon, nincs páros és páratlan oldal (azért ez már a második dolog, amiben e szerint jobbak vagyunk), hanem egymás után jönnek a számok, azt viszont nem tudni, miként lehet az egyik oldalon 27, a másikon pedig 144, és hol lehet a forduló.
A ház a ma legdivatosabb "passzívház" fajtából került ki, így aztán fűtési költsége szinte nincs is - állította a bérlő házaspár, akik szintén nagyüzemet tartottak: velünk együtt egyszerre három érdeklődőt igyekeztek körbevezetni. Talán ez volt a leghangulatosabb lakás, igazán élhető és ötletes volt (a fürdőkádnál még olvasólámpát is beépíttek), de a környék, ahol áll, éppen épülőben van, a ház amolyan átmeneti zónában áll, egyik oldalán még a régi házak, a másikon már az újak, épülők, és távolabb a félkészek. Ja, és innen is egy jelentkezési lappal távoztunk. A bérlők majd összegyűjtik a kínálatot és átadják a tulajdonosnak, aki választ.

 Hát, így jártunk.
Ami viszont még a lakáskeresés apropóján leszűrhető: Berlin tele van jóképű, jóvágású helyes középkorú középosztálybeli férfiakkal (ebben M. is egyetért velem). Szóval semmi elhízás, helyette azonban van sportos elegancia, kedvesség, jó duma, lazaság, és némi figyelem a feleségnek is. A legutóbbi még - vélhetően - a feleség két macskájával is jól kijött, akik nagyúriasan vonultak fel és alá a leendő bérlők között. Sajnos ilyen férfit még nem mertem fényképezni, de igyekezni fogok.
Spandauban - amiről kiderült, hogy Staaken, azaz Spandaun is túl van - mi is körbevezettünk a házban egy leendő bérlőt. A férfi Strassbourgból vezetett nyolc órát, hogy házakat keressen a feleségének, három gyerekének és egy macskának. Áthelyezték Berlinbe, és - ami magyar léptékkel nézve szintén elképzelhetetlen - zokszó nélkül kezdenek egy új városban egy új életet.

Nyomon

Ha valaki a pestről eltűnt liberálisokat keresi, akkor jelenthetjük, hogy nyomon vagyunk. Berlinben nyitott a grafikáiból kiállítást az egykori parlamenti képviselő, Rajk László. A megnyitó előtti pódiumbeszélgetésen megjelent Konrád György, Bozóki András és még Demszky Gábor is. Hogy miként is kerültek pont ezen a pénteken a német fővárosba, ki tudja.

Mindenestre egy újabb elképesztő épületet csodálhattunk meg ennek apropóján. Az Akademie der Künste-t, ami a brandenburgi kapu közvetlen közelében van.