Lakásmizéria

Nemcsak minket, hanem állítólag a berlini tartományi vezetést is felháborítja, ahogy a német fővárosban a lakásbérleti díjak emelkednek. A berliniek több mint 80 százaléka bérlakásban lakik, de egyre többen érdeklődnek lakásvásárlás iránt, sokszor kifejezetten befektetési céllal. Berlin talán az egyetlen nyugati világváros, ahol viszonylag olcsó az ingatlan és az egyik legélhetőbb metropolis is egyben, ezért robbanásszerűen nő a kereslet a piacon. A folyamatot erősíti, hogy alacsonyak a kamatok, ezért itt kevéssé érdemes bankban tartani a pénzt, viszont a hitel is olcsó, így aztán nagyon vonzó befektetési lehetőség egy-egy lakás megvásárlása hitellel.
Akkor most egy lakáskereső napunk ennek jegyében: szombat reggel kilenckor már a megbeszélt ház előtt állunk, kiderül, hogy még két másik családdal is találkozót beszélt meg az ingatlanügynök. Most kivételesen egy kedves fiúval volt dolgunk, igyekezett minél többet mesélni a lakásról. Elmondta az is: a főbérlő nem akarja, hogy üresen álljon az ingatlan, mert akkor nem termel pénzt. A lakás és a környék is igen tetszetős, de bemutató után itt is megkaptuk a kitöltendő űrlapot.
Az ingatlanos azt is hozzátette: van idő átgondolni, de persze a gyorsaság sem árt, habár, nem ez lesz az a szempont, ami alapján a tulaj dönt. De hogy mi, itt sem tudtuk meg.

Aztán elkullogtunk.
Ekkor már kezdtük magunkat csóró magyaroknak érezni.
A berlini jómódú fiatalok vágják a témát, tudják, mi ez az egész, láthatólag nem zavarja őket a futószalagszerű lakásbemutatás sem.Üdv idegenben - kommentálta P. a sztorinkat, amikor este telefonon előadtam neki.
A következő lakásig még több óránk volt, így felfedeztünk egy uszodát.
A belépő - minden városi uszodába, mert azokat az állam működteti - csupán csak 4 euró. Ez most végre 50 méteres volt, és egész tűrhető, igaz, össze sem lehet hasonlítani a Csaszival (azért van, ami otthon sokkal jobb).
Fél 12-kor már a következő megnézendő lakás előtt álltunk, amit kivételesen nem ingatlanos, hanem a tulajdonos kínált kiadásra, amikor telefonált személyesen, hogy nagyon boldog - ez minket persze abszolúte nem érdekelt -, mert már ki is adta a lakást, és nekünk is hasonló szerencsét kíván.
Hát igen.
Nagyon "vidám" ültünk vissza az autóba, hogy akkor elindulunk a harmadik helyszínre, amit ugyan kettőkor lehet megnézni, de majd felfedezzük - szakadó havas esőben - legfeljebb a környéket. Ekkor telefonált egy újabb ingatlanos, hogy megnézhetnék egy negyedik ingatlant, amire szintén pénteken jelentkeztünk. (Pénteken ugyanis átálltunk az ipari keresésre, ahánynak csak tudtunk, írtunk.)
Ez nem egy felújított régi ház, hanem egy teljesen új telep, még a kertépítés van hátra, két hónap múlva lesz teljesen kész. Modern lakás volt, ahogy azt szokták, amerikai konyhával, mindenhol csupa ablakkal, kívülre helyezett mozgatható árnyékolóval, hatalmas, a nappali egész hosszában húzódó balkonnal,és az egész ház alatt átfutó teremgarázzsal, ahol egy helyet persze újabb 70 euróért lehet kibérelni. Itt is volt egy kis "futószalag feeling", annak ellenére, hogy a délután egykor csak mi néztük meg a lakást.

Megkaptuk a jelentkezési formanyomtatványt, de azzal, hogy ha kell, miénk a lakás, csak nehogy lemaradjunk róla.
Utána robogtunk tovább a harmadik helyszínre, és bár az utcát hamar megtaláltuk, a házszámmal akadt egy kis gondunk.
Az utcákat ugyanis nem úgy számozzák, mint otthon, nincs páros és páratlan oldal (azért ez már a második dolog, amiben e szerint jobbak vagyunk), hanem egymás után jönnek a számok, azt viszont nem tudni, miként lehet az egyik oldalon 27, a másikon pedig 144, és hol lehet a forduló.
A ház a ma legdivatosabb "passzívház" fajtából került ki, így aztán fűtési költsége szinte nincs is - állította a bérlő házaspár, akik szintén nagyüzemet tartottak: velünk együtt egyszerre három érdeklődőt igyekeztek körbevezetni. Talán ez volt a leghangulatosabb lakás, igazán élhető és ötletes volt (a fürdőkádnál még olvasólámpát is beépíttek), de a környék, ahol áll, éppen épülőben van, a ház amolyan átmeneti zónában áll, egyik oldalán még a régi házak, a másikon már az újak, épülők, és távolabb a félkészek. Ja, és innen is egy jelentkezési lappal távoztunk. A bérlők majd összegyűjtik a kínálatot és átadják a tulajdonosnak, aki választ.

 Hát, így jártunk.
Ami viszont még a lakáskeresés apropóján leszűrhető: Berlin tele van jóképű, jóvágású helyes középkorú középosztálybeli férfiakkal (ebben M. is egyetért velem). Szóval semmi elhízás, helyette azonban van sportos elegancia, kedvesség, jó duma, lazaság, és némi figyelem a feleségnek is. A legutóbbi még - vélhetően - a feleség két macskájával is jól kijött, akik nagyúriasan vonultak fel és alá a leendő bérlők között. Sajnos ilyen férfit még nem mertem fényképezni, de igyekezni fogok.
Spandauban - amiről kiderült, hogy Staaken, azaz Spandaun is túl van - mi is körbevezettünk a házban egy leendő bérlőt. A férfi Strassbourgból vezetett nyolc órát, hogy házakat keressen a feleségének, három gyerekének és egy macskának. Áthelyezték Berlinbe, és - ami magyar léptékkel nézve szintén elképzelhetetlen - zokszó nélkül kezdenek egy új városban egy új életet.